2014. augusztus 27., szerda

3 év, szülinap

K-val augusztus 19-én voltunk 3 évesek. Annyi minden történt ez alatt az idő alatt, a két legcsodálatosabb embert kaptam az élettől: a kislányunkat és a szerelmemet. Ha valaki 3 és fél évvel ezelőtt ezt a jövőt jósolja nekem, komolyan mondom, körberöhögtem volna. Nem azért, mert nem erre vágytam, mert pontosan ez volt az álmaim netovábbja, hanem mert az életem teljesen más volt és egy szikrányi esélyt sem láttam arra, hogy megtalálom a számomra tökéletes embert, aki amellett, hogy a szerelmem és a társam minden szempontból, de még a jövőképünk is teljesen megegyezett. 
Nem nagyon szoktuk ünnepelni az évfordulónkat, de ez abból a szempontból igenis különleges volt, hogy immár hárman vagyunk, és igazi család lettünk, ezt viszont érdemes megünnepelni és érdemes hálát adni, hogy nekünk ez megadatott.

The best birthday ever...Az egész napot hármasban töltöttük. Elmentünk ebédelni hármasban, Buci persze az egészet végigaludta, sétáltunk egy nagyot, majd hétvégén kimentünk Szentendrére sütizni. De hogy mi mekkora hülyék vagyunk...arra nem is gondoltunk, hogy a macskakövek nem teljesen babakocsi kompatibilisek. Szerencsére a kismanó ezt is végigaludta, akkor ébredt csak fel, mikor indultunk haza.
Annyira boldog vagyok, és szerencsés, hogy megadatott ez a csoda :)

2014. augusztus 18., hétfő

Nevet :)

Ma hangosan felnevetett Buci, hát azt hittem elolvadok a boldogságtól :) Sajnos K nem hallotta, pedig itthon volt velünk, sebaj, majd legközelebb.

2014. augusztus 16., szombat

Tápszer vs. víz

Pár hete, mióta rájött, hogy a játszócumiból nem jön semmi, és így értelmetlen számára a használata, úgy alszik csak el, ha ihat egy kis vizet. Bár ennek az a hátulütője, hogy ha már majdnem leragadtak a szemei, előfordul, hogy félrenyel és ezzel felébreszti magát - ördögi kör. De általában az altatás így max. 10 perc, legjobb esetben 10 mp. Tegnap azonban a 8 órás és a 10-fél 11-es evésnél nem akarta elfogadni a tápszert. Nem tudtam, mi a gond, a pocakjára tippeltem, bár kapja napi 3x az Infacolt (amit nagyon utál, nagyon nem ízlik neki, fintorog, mikor megkapja, és van, mikor öklendezik is...édesem), azért megtornáztattam. Jött egy kis kaka, utána már nem volt hiszti, megette és aludt. Akkor azt hittem, ezzel meg is van oldva, minden ok. Na de ma újrajátszódott a tegnapi menetrend. Kipróbáltam, hogy nem a tápszert adtam oda, hanem a vizet. Azt egy hang nélkül elkezdte inni, nem volt semmi gond. Viszont az nem mehet, hogy nem eszik rendesen. Azzal szórakoztam, hogy cserélgettem a vizet meg a tápszert, hátha ki tudom cselezni, de csúnyán benéztem, a kiscsaj rafkósabb ennél. Kb az 5. ilyen cserénél sikerült csak, valószínűleg már nagyon fáradt lehetett akkor. Miután elaludt, elgondolkodtam, hogy vajon miért csinálja ezt? Nem állapot, hogy ilyen hiszti legyen az evésnél (amit sosem gondoltam volna, mert olyan éhenkórász, anno a tápszercsere sem érdekelte, teljesen mindegy volt, hogy tea, víz vagy tápszer). Végeredményben a következőre jutottam: estére már eléggé elfárad, akkora már van egy kis nyűgösködés, az alvást meg összeköti a vízivással. Tehát ilyenkor már aludni akar, és ezért nem akar tápszert enni, mert az bizony nem az alvás része...ennyit az asszociációról, jól megszívatott. Ja de a tápszer után még így is igényelte a vizet az elalváshoz, ami jár, az jár :)

Megfigyel

Mindent, mindenkit. A legújabb, hogy észrevette, hogy van kezecskéje. Ökölbe szorítja a bal kezét, ráfókuszál és hosszasan tanulmányozza. Hihetetlenül cuki ilyenkor. Annyira szerelmesek vagyunk K-val ebbe a huncut kislányba.

Még a születésekor kapott egy rózsaszínű, macis lufit. Eddig az ágyára volt kötve, addig nem is érdekelte. Na de most. Odaraktam neki úgy, hogy pont ráláthasson és egy órán keresztül bámulta, le sem vette róla a szemét. Majd utána kimentünk a konyhába mosogatni (nyilván én, nem a Bucilányt fogtam be rabszolgamunkára), szóval kivittem őt is magammal a hordozóban. Rákötöttem a lufit, és Buci le sem vette róla a szemét. Majd szép lassan elaludt, de azért a szemét nyitogatta, rápillantott a lufira, hogy megvan-e még, és miután konstatálta, hogy minden rendben van, aludt is tovább. K akkor jött haza, mikor meglátta,annyira meghatódott az ő édes kicsi lánykáján, csak mosolyogtunk és néztük, milyen csodálatos kismanó.

Pár napja minden fürdés előtt egy kis babamasszázzsal kényeztetem Őbuciságát. Közben énekelek is neki, a legjobban a lassabb Adele dalok, Sam Brown-tól a Stop, illetve Alicia Keys Fallin'-ja a kedvencei. Ilyenkor akkorákat mosolyog, rúgkapál és az ő kis gagyogós hangján énekel velem, meg kell zabálni.

2014. augusztus 13., szerda

Panaszkodik...

Ha egyedül hagyjuk pár percre, mostanában elkezd keservesen sírni, és ha meglát minket, félig sírós hangon magyaráz, és csak mondja és mondja... Mintha elmesélné, hogy milyen rossz volt neki az elmúlt 3 percben, mert nem volt senki körülötte, eltűnt a szórakoztató személyzet. Olyan kis cukker ilyenkor :-) Azonban tegnap kitaláltam, hogy odakötöm a hordózójára a lufiját (a kórházban kapta még, eddig a kiságyára volt kötve, de ott nem nagyon érdekelte még), és surprise, surprise lefoglalja. Olyan átszellemülten tudja nézegetni, tegnap röpke 1 órára lefoglalta a tanulmányozása, még a végén bele is aludt. Azért fel-fel nézett rá félálomban, hogy biztosan nem tűnt és aludt is édesen tovább.

Kb. egy hete emelgeti a fejét. Az ölemben, a hordozóban, fekve, félig ülve, és olyan édes fejeket vág hozzá, annyira koncentrál. Egyébként nagyon erős baba. Mondjuk nem is csodálkozom már, mikor ilyenekkel próbálkozik. 

És egy nagyon rossz szokás, ami eléggé újkeletű. Már pár hete rászokott arra, hogy az öklét csócsálja. Ez eddig rendben is van, örülök is neki, mert legalább nem a cumi lóg folyamatosan a szájában, azt már egyáltalán nem is fogadja el. Viszont elkezdte a mutatóujját dugdosni a szájába, aminek persze mindig az lesz a vége, hogy elég mélyre ledugja és elkezd öklendezni. Persze mindig kiveszem a szájából, ha észreveszem, de mikor felébred, általában még nézelődik egy kicsit ököllel a szájában, ilyenkor nem mindig látom. Remélem, hamar leszokik erről...

2014. augusztus 7., csütörtök

A második hónap

Etetés
Egyre többet eszik... Egy alkalommal megeszik 120 ml-t, de ha nagyon éhes, akkor van, hogy még 60-at is. Ilyenkor kézzel-lábbal kalimpál, a fejével meg keresi a cumit. Mikor odatesszük az előkéjét, már tudja, hogy jön a hami, és abbahagyja a sírást. Kap Infacolt is, mivel volt kb 3 nap, mikor eléggé tekergette magát. Azóta adok neki napi 3-szor, teljesen meg is szűntek a fájdalmak. Viszont nagyon nem szereti. Úgy fintorog, mikor megkapja, de szerencsére csak ritkán köpi ki. 

Fürdés
Szerencsére szereti. Nem fél a víztől, bár egy hete annyit csalimpál, hogy én csurom víz vagyok, a fürdő is úszik. Remélem, hogy csak azért, mert élvezi, és nem azért mert fél. Bár gondolom, akkor sírna is...

Alvás
Egyre többet alszik. Beállt arra, hogy este 9-10 köröl elalszik, egy huzamban sikerül 7-8 órát aludni, utána eszik, tisztába teszem, és visszaalszik további 3-4 órára. Ezután ébren van még 1 órát és el is alszik. Az altatás úgy néz ki, hogy leteszem a kiságyába, az arcához odateszem az alvókendőjét és cumiból kap vizet. A játszócumit szerencsére már teljesen elutasítja, morog, ha a szájához teszem, vagy a másik alternatíva, szív belőle 2-3-at és kilövi. Ne gondoljuk már, hogy ilyen egyszerűen át lehet vágni a nagysasszonyt! Aránylag hamar elalszik, eddig a rekord max. 30 perc volt.

Mozgásfejlődés
  • Még 1,5 hetesen egyszer úgy ébredt, hogy oldalt feküdt. Azóta talán egyszer fordult még elő, de azóta nem. Már próbálgatja tolni magát a lábával, de még nem igazán sikerül. 
  • Ha hason van, 90 fokban kiemeli a fejét.
  • Az öklét imádja csócsálni, mindig sikerül beletalálni a szájába. De nem csak akkor csinálja, amikor éhes, mondjuk mostanában mindent cuppogtat, ami a szájához kerül.
  • Mostanában mindenre ráfog, ami a keze ügyébe kerül, előszeretettel húzogatja a ruháját.
  • Próbálja emelgetni a fejét, mint aki fel akar ülni. Persze ez nyilván nem sikerül, de olyan édesen próbálkozik. A hordozóban mondjuk simán megemeli a fejét pár centire.

6 hetes kontroll
A doki megnézte, bár én többre számítottam, mindegy. Viszont a 2 hónapos oltásokat csak 3 hósan fogja megkapni, így csúszik majd minden. Voltunk csípőszűrésen is, minden rendben volt, következő héten kontroll.

Cukiságok
Rengeteget vigyorog és "beszélget". Imádom, mikor úgy ébred, hogy meglát és vigyorog ránk, meg kell zabálni. Imádja produkálni magát. Ha mondjuk neki, hogy hööööö, próbálja visszamondani. Mikor sikerül, megdicsérjük és megtapsoljuk, ilyenkor jön a nagy vigyor és egy újabb höööö :))) Annyira cuki. És panaszkodik: ha néhanapján van egy kis hiszti, vagy esetleg 5 percre egyedül marad és éppen nem talál maga körül semmi érdekeset, mikor meglát minket K-val, kicsit sírósan elkezd gőgicsélni, hogy Neki milyen rossz volt, imádnivaló :) 
Nem szeret vízszintesen lenni, mert nem lát semmit. Csak akkor hajlandó úgy maradni, ha a szórakoztató személyzet (K és én) jelen van, és teszi a dolgát. 

K.
Nagyon jó apa, imádja a kislányát és Buci is őt. Annyira jó látni őket együtt, azt az örömöt az arcán, mikor hazajön  vagy mi ugrunk be hozzá egy gyors puszira. (az apa-lánya szerelemről bővebben majd egy külön bejegyzésben) 
Megvolt az első kakis pelenka csere, ami hatalmas teljesítmény, mert K. nem bírja a szagokat. Egyáltalán. Olyan büszke vagyok rá :)

2014. augusztus 4., hétfő

1 hónapos státusz





Születés Hazajövetel 1. hónap
hossz  55 55 57,5
súly 3660 3450 4310
buksi 33 33 39

Az első hónap

Mikor hazajöttünk, eléggé pánikoltunk, hogy mit hogyan, de aztán egyre jobban belejöttünk... :)

Etetés
Kellett egy kis idő, mire a szervezetem átállt arra, hogy 3 óránként Bucinak kiürül az a picike gyomra, és utántöltés szükséges. Ezt azonnal jelzi is, mintha megszólalna egy kis riasztó belül, hogy vészesen alacsony a gyomra töltöttségi szintje és AZONNAL pótlást igényel. Mivel tejem nem igazán volt (és később sem lett), a tápszer elkészítéséig vigasztalhatatlanul ordított. Már akkor 70 ml körül evett, és ezt 2 hét alatt feltornázta 100 ml-re (egy nap kb. 600-700 ml-t evett meg, kiegészítve azzal a kevéske anyatejjel).  Órát lehetne igazítani hozzá, pontosan 3 óránként követeli az adagját.

Fürdés
Azt sem tudtam első nap, hogy hogyan is kéne. Persze a kórházban megmutatták, de ott csap alatt mosdatták, itthon meg kiskádban. De, barátunk az internet, megnéztem egy-két videót, meg utánaolvastam ilyen apróságoknak, mint pl. hány fokosnak kéne lennie a víznek. Az első alkalmat végigordította, a másodikat is, és ez így ment több, mint egy hétig, az öltözködésről nem is beszélve. A szívem szakadt meg. Gyors kutakodás ismét a neten, hogy Buci ne utálja meg végérvényesen a vizet, neadjisten még élvezze is, és találtam egy videót, ahol egy csecsemősnővér álomba fürdeti az újszülötteket. Ezt ültettem át kiskádas verzióba, és láss csodát, Buci nemhogy nem sírt, de egyenesen élvezte és azóta élvezi is! Bár kis idő után rájött, hogy amiben fekszik, annak olyami állaga van, mint ami megtölti a pocakját, és azóta kézzel-lábbal hadakozik, hogy csak egy kicsit is, de belekóstolhasson. Ha ez véletlenül sikerül neki, mert anya nem tudja felvenni a jobbra-balra forgolódó buksijával a tempót, akkor olyan édesen elkezd cuppogni :)

Reflux
Sajnos 3 hetesen megjártuk a Heim Pált... Már 4-szer beriasztott a légzésfigyelő, szóval nem volt kérdés, hogy megyünk. 3 napot voltunk bent, szerencsére Buci nagyon jól viselte. Első este rárakták monitorra, ami másnap délutánig rajta volt. Szerencsére nem zavarta. Szegénykémmel mennünk kellett mindenféle vizsgálatokra, olyan hősiesen tűrte az összeset (kivéve, mikor már közeledett a kajaidő) Egyedül a vérvételek voltak sírósak, meg persze nálunk romlott el a gép is, úgyhogy lett plusz 3 vérvétel, de ha utána egyből kapott enni, nem volt semmi gond. Szerencsére minden rendben a refluxon kívül. Az ágyát pozícionálni kell, illetve a tápszerhez nutritont kell tenni. Ettől sűrűbb lesz a tápszer, így nem fog olyan könnyen visszajönni. Reméljük kinövi.

Para
A kórház utáni héten újabb para volt. Este fel akartuk ébreszteni, hogy ne fürödjön olyan későn, de nem sikerült. Már negyed órája próbáltuk, de csak aléltan feküdt a kezemben. K. hívta a mentőket, na azt az érzést senkinek sem kívánom. Én már bőgtem, mert Buci semmire sem reagált. Kijöttek a mentősök, mivel azt láttuk, hogy szabályosan vette a levegőt, nem csináltak vele semmit, de maradtak, amíg ki nem értek a gyerekmentők. Mire ők is kiértek Buci rájött, hogy éhes és fel kéne ébredni...Akkora kő esett le a szívünkről K-val. Lehet mi aggódjuk túl? :)


Porszívós orrszívó 
Szinte minden nap ki kell porszívózni az orrát, gyanítom, hogy a reflux miatt, és egy szó nélkül tűri, sőt! Mikor fújok az orrába orrsprayt, azt nagyon nem szereti, de mikor bekapcsolom a porszívót, becsukja a szemét, odafordul, és tartja a kis fejét. Egy hang nélkül tűri, és utána sok-sok mosolygás a jutalom. Gondolom érzi, hogy jobb lesz utána. Volt olyan is, hogy mire kiporszívóztam az orrát, elaludt. Azóta is megnyugtatja a porszívó hangja. Van egy szuper telefonos alkalmazás (thanks to Audrey), na ez azóta is segít, ha nehezen megy az elalvás (természetesen a porszívó hangja a favorit itt is).


Alvás
Buci már az elejétől kezdve, mint egy óramű, úgy működik. Pontosan 3 óránként kér enni, ezért éjszaka mindig pontosan ébredt. Napközben elég sokat aludt, viszont estére éppen ezért egyáltalán nem volt álmos. Kipattantak a szemei és éjfél körülig úgy is maradt. Szerencsére a 2. hónapra már ez is változott, de ezt majd a köv. bejegyzésben. 


Cukiságok

Oldalra fordult 1,5 hetesen, így ébredt fel
Megijedt a pukijától, elkezdett sírni...édesem :)
Pelenkázás közben lepisilt, erre kérdeztem Tőle: akarsz mondani valamit anyának? Erre rázta a fejét, hogy nem, és ezt még háromszor eljátszotta (tudom, akaratlanul, de annyira aranyos volt)
Mosolygás - már kb. 2 hetes kora óta csinálja, 4 hetes korától már tudatosan vigyorog :)
Cumizás - szerencsére nem szereti, csak néha fogadja el. Mivel nem jön belőle semmi, a kis haspók egyből kilövi, és már ágyon kívülre is. Legújabb, hogy morog is hozzá.