2015. március 29., vasárnap

Az első lépések

Ez csak egy gyors bejegyzés lesz, mert úgyis havi beszámolót tervezek írni a Macilányról. Szóval március 19-én lépett egyet először kapaszkodás nélkül, majd másnap 2 lépést tett meg. Azóta nem volt hajlandó egyet sem lépni, viszont már úgy sétálunk, hogy csak az egyik kezemet fogja.

2015. március 21., szombat

Fürdés para

Úgy 2 hete lecseréltük a zuhanykabinunkat magastálcásra, mert igencsak kicsi volt már a kiskád Bucinak ,és mivel elég kicsi a fürdőnk, ez tűnt a legjobb megoldásnak. Már alig vártuk, hogy kipróbálhassa, de nem minden úgy alakult, ahogy terveztük. Első alkalommal úgy elkezdett ordítani, hogy inkább beszálltam mellé. Akkor is csak arra volt hajlandó, hogy a lábamon ülve a tappancsai hegyét érje a víz. Viszont azt már élvezte, mikor csapkodtam a lábaival a vizet :) Második nap már alapból készültem a közös pancsira, ekkor már sikerült elérni nagy nehezen, hogy a vízbe beüljön. (Aznap beszéltem telelefonon húgommal, és mondtam neki, hogy ha Buci ennyire megijedt attól, hogy több vízben fürdik, akkor ha meglátja majd a tengert, sokkot fog kapni :) )  Aztán harmadik nap egy hatalmas nyakigkaki után gyorsan bevittük lezuhanyozni, és egy hangja sem volt. Azóta meg már annyira játszik-pakol-rendezkedik, hogy észre sem veszi, hogy bent vagyunk.

2015. március 15., vasárnap

4. fog, gondok

Kb. egy hete kibújt a nagylány 4. foga is, a felső párja. Nem igazán vettük észre szerencsére. Viszont tegnap este olyan hiszti volt, semmi nem volt jó, aludni nem akart és csak pár percekre foglalta le a játék is. Adtunk neki Nurofent, mert arra gyanakodtunk, hogy jön a következő fog. K már be akarta vinni a kórházba, mert elég keservesen sírt. Jól össze is vesztünk, mert nem elég, hogy a gyerek sírt, még mellé K is hisztizett, plusz még a lencsefőzelék is leégett, amin megint hisztizett egy sort, szóval nem volt éppen jó az este. Aztán olyan fél 11-kor sikerült elaltatni Bucit, szerencsére utána már nem is ébredt fel, gondolom a Nurofen megtette a hatását. De eléggé kibuktam, és nem azon, hogy Buci sírt, mert nyilván nem jókedvében tette, de mondjuk borzasztó látni, hogy szenved, hanem inkább K hozzáállásán. Már kora este is megkértem, hogy vigyázzon már Bucira, amíg odateszem a kaját, erre látom, hogy jön ki a kisasszony a konyhába, aztán meg fogta, berakta a kiságyba, hogy had sírjon. Na itt szakadt el a cérna. Nem igaz, hogy nem bír egy kicsit vigyázni rá, vagy ha vigyázna is rá, egyből lepasszolja, mikor sír. Én egész nap ezt csinálom, és még ő csesztet, hogy nem csinálok semmit. Cseréljünk már 1 egész napra, nem bírná. Aztán meg kijelentette, hogy nem akar még 1 babát. Azt hittem, hogy csak hirtelen felindulásból mondja, de ma újra mondta, hogy ezen gondolkozik. Nem tudom, hogy fogunk ezen túljutni. Ha mondom neki, hogy szükségem lenne egy kis nyugira nekem is, mindig nekem támad, hogy anyám mért nem jön át vigyázni Bucira. Komolyan én gondolom csak úgy, hogy az apának is ki kéne vennie a részét a dolgokból? Nem azért vagyunk társak, hogy számíthassunk egymásra? Sosem kérem olyanra, hogy keljen fel éjszaka Bucihoz, mindig én etetem, én pelenkázom, én viszem sétálni, én játszom vele, komolyan olyan nagy kérés, hogy ő is kivegye a részét? Erre mindig az a válasz, hogy ne felejtsem el, hogy ő dolgozik. De nem minden nap, és a munkája szerencsére olyan, hogy elég sokat tud itthonról is dolgozni. Mindegy, majd lesz valahogy, most eléggé magam alatt vagyok...

2015. március 2., hétfő

Napi Buci

Az mi hős gyerekünk, aki nem fél még az orrszívózástól sem, és aki az esetek 98 %-ban csak porszívóval hajlandó elaludni, fél a porszívótól, na de nem ám a sajátjától (mert neki olyanja is van), hanem attól, amit rendeltetésszerűen használunk. Ma olyan keserves zokogásban tört ki, mikor 10 másodpercre kettesben hagytam a be nem kapcsolt porszívóval, hogy azt hittem, minimum leesett valahonnan és csúnyán összetörte magát. De nem, mikor visszaértem, csak ült és vigasztalhatatlanul sírt, majd egyből az ölemben keresett menedéket és úgy szorította a nyakam, mintha az élete múlna rajta. Így a béke és a lány lelki nyugalmának megőrzése érdekében vele a kezemben porszívóztam fel, bár mikor már csak a szobája volt hátra, már olyan merész lett, hogy az ágyra is leült. Egyedül.

Mostanában meg olyan zaklatottan szokott felébredni, pedig nem gondolom, hogy olyan impulzusok érnék napközben, amik ezeket kiválthatnák, sőt, inkább mosolygós, vigyori kislány a nap nagy részében. De szerencsére egy kis játék mindig segít a katasztrófán, ma is a délutáni alvás után 2 perccel már annyira nevetett, hogy elkezdett csuklani (ha nagyon jóízűen nevet, mindig elkezd csuklani szegény). Mert nagyon szeretünk olyat játszani, hogy én elbújok a takaró alá, ő meg megtalál és ez annyira vicces szokott lenni, hogy visítós röhögésbe torkollik.

Ja, meg folyton vitatkozunk, bár még elég gyér a szókincse, de mindig olyan változatos hangsúllyal tudja mondani, hogy Be! (ritkán de!), hogy úgyis nevetés lesz a vége, aztán jól el is felejti, hogy milyen tiltás ellen tiltakozott annyira. 

Meg imádjuk K-val, mikor hirtelen eszébe jut, hogy neki valami fontos dolga van, és trappolva négykézláb elsiet. Vagy ha valamelyikőnk kimegy a szobából, és becsukja maga mögött az ajtót (mert mondjuk olyan dolga van, amihez a kíváncsi Őbuciságának nem kéne asszisztálnia), persze a kisasszony egyből utánasiet, de amikor észreveszi, hogy ő innen most nem fog kijutni, olyankor leül és elkezd tapsikolni. 


2015. március 1., vasárnap

Észre sem vette, hogy állt

Ma teljesen egyedül kb. 3x20 mp-ig egyedül állt. Olyan ügyes volt, szerencsére K is éppen itthon volt, még fel is vett belőle pár mp-et. Annyira büszkék vagyunk rá, meg se mertünk szólalni közben, pedig legszívesebben visítottam volna örömömben, amivel azt kockáztattam volna, hogy a gyerek sokkot kap, elesik és nem hajlandó többé felállni.

Reggel, mikor felébredt (9:45-kor, gyakrabban is csinálhatni ilyet), felült, elkezdett beszélni, integetett is, aztán visszadől és relaxált még egy kicsit, megzabáltam. Annyit nevetünk egész nap, olyan ügyesen el tud játszani akár egyedül is. Szoktunk labdázni, és baromi ügyes, az esetek 80 %-ban az irányt is sikerül eltalálnia. Meg simán be tudja kapcsolni a laptopot, ha az apja dolgozik rajta, abban a minutumban felpattan hozzá az ülőgarnitúrára és át is veszi az irányítást. Hiába teszi készenlétbe vagy kapcsolja ki K a gépet, Buci simán visszakapcsolja és már folytatja is tovább, nem lehet megakadályozni. De látni kéne azt a terrorista fejet, amit közben vág, ilyenkor senki és semmi nem állíthatja meg, akaratos egy nőszemély, apja lánya, nyilván... :)

Meg imádunk vele aludni délutánonként, bár sajnos ezt nem tehetjük meg minden nap, de olyan jó érzés, mikor ott szuszog, vagy odanyomja a kis orrát, de még az is olyan jó érzés, mikor a kis pelusos popsiját a fejemre pakolja álmában, sokszor csak hosszasan nézzük K-val, mert még mindig olyan nehéz felfogni, hogy igen, mi felelősségteljes szülők vagyunk, és igen, az a kis szuszogó csomag a mi lányunk. 

Ja, és a húslevest azt továbbra is imádja, meg jöhet minden, ami felnőttkaja, pépeset meg egyen az, akinek hat anyja van. Elég határozott elképzelése van a világ dolgairól, és ha a fene fenét eszik, akkor sem hajlandó változtatni.