2015. augusztus 7., péntek

14 hónapos - Kötőhártya gyulladás

Bucinak ma délutánra tiszta piros volt a szeme, folyamatosan dörzsölte, úgyhogy gyorsan elvittük a szemészetre. Mondta a dokinő, hogy ez bizony kötőhártya gyulladás. Kapott szemcseppet, naponta 5-ször kell cseppenteni. Az első könnyen ment, K segített, utána Buni teljesen fel volt pörögve, vigyorgott mint a vadalma. A következő két cseppentést már egyedül csináltam, mert K dolgozik, ezeknek sajnos hatalmas ordítás lett a vége. Elvileg hétfőre már rendben lesz, reméljük így lesz. 

Akkor most a megkésett 14 hós adatok:
  • kb. 83 cm
  • 11,8 kg
  • 8 foga van, de min. 4 jön egyszerre, amiből az alsó 2-nek a teteje már látszik is az ínye alatt, szerintem napokon belül kibújnak. Emitt azért szokott picit nyűgibb lenni, de alapvetően még mindig ugyanolyan vidám, mint szokott lenni. Annyiban nehezebb picit, hogy kevesebbet eszik napközben, de két éjszaka is csak 1-2 között kelt egyszer enni. Ma viszont olyan mennyiségű görögdinnyét evett, hogy csak néztem, rá 2 órával, meg a spaghettit tömte be (vagyis nekem kellett villám sebességgel adagolni neki), utána meg a kezébe adtam a villát és önállóan evett próbálkozott enni. Update: ma már láttam az alsó 2 fogát is.

Elképesztő, milyen gyorsan elkezdett fejlődni ez a lány. Komolyan, csak kapkodjuk a fejünket, és számtalanszor olyan dolgokat produkál, amiket meg sem mutattunk neki, maximum elleshette tőlünk. Megpróbálom összeszedni, hogy miket csinál, amiket eddig nem:


  • rázza a fejét, ha nem kér enni, vagy nem akar valamit csinálni, vagy csak úgy. Tegnap kérdeztem, hogy megyünk aludni, cicukám? Ő erre bőszen rázta a fejét, hogy nem.
  • dulidulizás/piszézés: már ő is rázza hozzá a fejét
  • simogatja a virágokat, meg azért picit meg is tépi őket. Akárhol vagyunk, a virágok mindig lázba hozzák, az ikeában a művirágoknál is hosszú percekig időztünk
  • ha tudja, hogy rosszat csinál, és rászólók, akkor odadugja az arcomba a buksiját, és elkezd vigyorogni, majd jön a puszi és a bújás. Igen, tudja, hogy kell levenni a szüleit a lábukról, ezek után ki tudna rá haragudni? :)
  • cuppanós puszit ad, hát meg kell zabálni, és magának is bőszen osztogatja, ma pl. a kezét puszilgatta, de általában a tappancsát szokta
  • nem bírja elviselni, ha a tenyere vagy a talpa koszos, AZONNAL le kell őket takarítani. Ha a tenyere, akkor odajön, hogy seperjük le, kivéve, ha fontos teendője van, mert olyankor simán a ruhájába törli, ha meg a talpa lesz koszos, leül, felemeli a tappancsot és elkezdi tisztogatni, majd mutatja, hogy segítségre van szüksége
  • táncol, rázza magát, tegnap meg K-val táncoltak kézenfogva, aminek hatalmas nevetés lett a vége
  • beszélni nem nagyon akar, nagyon jól elvan a -vel, rámutat valamire, mondja a varázsszót, majd a két rabszolgája a szülei azonnal tudják, mire gondol, kérés teljesítve
  • az esti szeánsz a következő: lefürdetem, addig K készíti az esti tápszert (300 ml), majd közösen lefekszünk, Buncus elfogyasztja az éppen számára elegendő mennyiséget, majd a maradékot átnyújtja apának. Ekkor Buncus vízre vált, és a maradék tápszert megitatja K-val. Hihetetlenül cukik ilyenkor, ez amolyan apa-lánya közös esti program lett :) Jut eszembe, lecseréltük a vizes cumiját 4 lyukúra a 2 helyett, de vissza kellett cserélni, mert túl gyorsan itta meg, aztán így egy-egy altatás alkalmával 3 cumisüvegnyi víz elfogyasztása után (300 ml) még kért...
  • egyébként a vizes cumit mostanság főleg alváshoz használja, kb. úgy funkcionál nála, mint más gyereknél a sima játszócumi. Amúgy meg inkább flakonból, pohárból iszik napközben, főleg úgy, hogy mi tartjuk. Próbálkozik mindkettőnél önállóan is, de pár korty után leönti magát, mert mohó
  • evett önállóan túró rudit, ő fogta, már csak a végével volt gond, mert az beragadt a papírba
  • gyümölcsöt meg újabban úgy szoktunk enni, hogy a nappali közepére leterítek egy törölközőt, tálcán hozom a gyümit, és adagolom Bucinak. Talán harmadik alkalommal történt, hogy leterítettem a törölközőt, megyek ki a konyhába, és nem volt mögöttem a szokásos trappolás. Visszamentem a nappaliba, és Buncus már ott ült a törcsin és várt, olyan büszke voltam rá. Imádja a dinnyét, általában negyed dinnyét szoktunk venni, és kis katonákat vágok belőle, vagy egyenesen a szájába adagolom. Na ez múltkor nem tetszett a kisasszonynak, úgyhogy fogta magát és elkezdte ő harapni úgy, mintha kicsi dinnyeszelet lenne.
  • segít főzni meg takarítani. Portörlésben már profi, neki is kell adni egy portörlő kendőt és nagyon ügyesen elkezd törölgetni. Mikor először csinálta, mondtam K-nak, hogy gyere, Buci akar mutatni valamit. Aztán mondtam a lánynak, hogy mutasd meg apának is, hogy takarítasz, erre elkezdte letörölgetni az egyik polcot. Meg folyamatosan kilopja a szivacsokat a fiókból és azzal is elkezd törölgetni, de egyszerre kettővel is. Ha seprűt lát, azt azonnal el kell koboznia és képes akár fél órán át hurcolni. Ugyanez van a felmosókkal is és rendesen húzogatja őket a földön. Múltkor az ikeában alig tudtuk elvinni a felmosóktól, komolyan zenélő játék helyett ilyeneket fogunk neki venni, persze gyerek kivitelezésben
  • apás estét tartottak, amíg én régi kolleginákkal kimozdultam, és legnagyobb örömömre, mikor eljöttek értem, K azzal fogadott, hogy többször is elmehetnék, mert olyan jól érezték magukat. A legnagyobb pedig, hogy amint kiléptem a lakásból, Buci bekakilt (K nem bírja a szagokat, eddig egyszer tette csak tisztába, mikor kaka is volt), úgyhogy nagyon büszke voltam rá, mikor felhívott, hogy ezt IS megoldotta, de mikor a legnagyobb természetességgel megkérdeztem, hogy és milyen volt a kakija?, a következő választ kaptam: hülye vagy? Nem gondolod, hogy még meg is nézem, örültem, hogy kiszedtem! Azért mondta, hogy biztosra ment, elhasznált kb 7-8 popsitörlőt :D
  • Megmossa a pocakját, néha már magától hátradönti a fejét hajmosás utáni öblítésnél
Hirtelen ennyi jutott eszembe, biztosan van olyan, amit kihagytam, ha eszembe jut, pótolom.