2017. május 17., szerda

Lifet!lt 1-3 nap

Szülés utáni súly: 74 kg
Lifetilt kezdősúly 05.15.: 72 kg

1. Nap
A szoptatás miatt úgy döntöttem, hogy az 1400 kcal-ás diétát fogom tartani fehérjeporral, edzéssel (persze közben figyelem a tej mennyiségét, és ha egy apró kis jel arra utalna, hogy akár egy picikét is megcsappanna, azonnal emelek). Mivel az állóképességem a béka segge alatt van, és a gyerkőc cipelésétől egyedül a bal kezem izmosodik, az edzéseket is ehhez mérten kezdem. Még a logisztika nem tökéletes, mert ma babakocsival sikerült több etapban legyalogolni 8,5 km-t, de másra nem jutott idő és erő.

2. Nap
Diéta ok, mozgás 2 km gyaloglás babakocsival, amin a 7,5 és a 16 kg-mos csipetcsapat utazott, ami kb egyenlő a nullával.

3. Nap
Ma csináltam egy 10 perces bemelegítést, mit ne mondjak, rendesen el vagyok gémberedve, majd hasra jött egy pár gyakorlat, amit plankkal zártam. Ezt sikerült 1:01-ig megtartani, de már 20 mp-nél remegett mindenem. Mára még tervben van egy intenzív séta. Na innen szép nyerni :) Napi motiváció: reggel kereken 70-kg-mot mutatott a mérleg :))))

2017. május 12., péntek

2017.01.29. A második csodánk születése

Gondtalan és csodás várandósságon vagyunk túl. Ahogy közeledett január 29., a kiírás napja, egyre türelmetlenebbek voltunk. Aggódtam a szülés miatt, a nagylányom miatt, aki mindössze 2 és fél éves és még nem éjszakázott tőlem külön. A terv az volt, hogy mikor indulok a kórházba szülni, apu és tesóm indulnak hozzánk 200 km-ről. Szülés előtt pár nappal egyik este ketten voltunk otthon Emesével. Mikor lefeküdtem, jött pár fájás, nagyon fáradt voltam, és azt skandáltam, hogy ma nem akarok szülni, majd gyorsan elaludtam. Majd 29-én 0:03-kor éppen olvasgattam Emese mellett az ágyban, és jött egy fájás. Aztán 8 perc múlva még egy. Majd 10 perc múlva még egy. Fura érzésem volt, nem mertem elaludni. Gyorsan írtam húgomnak, hogy lehet vajúdok, maradjon már ébren velem egy kicsit. 11 perc múlva jött még egy fájás, a következő meg rá 2-4-6-4-2-1 percre. Mondtam,hogy gyorsan ébressze apunkat, aki szegény kikelt az ágyból és félálomban dobálta a táskába a cuccait. Felhívtam, hogy még várjunk picit, nem vagyok teljesen biztos benne, hogy én most szülni fogok. Ivott egy kávét és nem sokkal 1 után indultak. Közben én járkáltam, amire már K. is felkelt és mondta, hogy menjek aludni, késő van már. Mikor mondtam, hogy nem tudok, mert éppen vajúdok, akkor kipattant az ágyból, és izgult, hogy most mi lesz. Mondtam neki, hogy apuék már úton, nemsokára hívom a szülésznőt (én még ekkor sem voltam benne biztos, hogy ez már tényleg igazi vajúdás). Fél 2-kor felhívtam a szülésznőt, megbeszéltük, hogy fél 3-kor találkozunk a szülőszobán. A lánykánkat nem akartuk felébreszteni, ezért megbeszéltük, hogy akkor én taxival bemegyek, K. meg majd jön, ha megérkeztek apuék. Így is lett, 2-re jött is a taxi, adtam még egy puszit Emesének és elindultam. A sofőr nem kérdezett semmit, csak száguldott velem a kórház felé, majd mikor kiszálltam, vigyorogva sok szerencsét kívánt. 2:15-kor csengettem be, megvizsgáltak, bő 2-szűk 3 ujjnyi, akkor mehetünk is a szülőszobára. Szerencsére az megint kongott az ürességtől, mint anno Emi születésekor, így kértem, hogy ugyanabba a szobába mehessek, mint ahol a kislányunk született. Ekkor már megérkezett a szülésznőm is, aki hívta a nőgyógyászt. Nagyon meghitt volt az egész, félhomályban, teljes nyugalomban voltunk. A ctg után kérdezték, hogy szeretnék-e bemenni a kádba, de ahhoz sem volt erőm, hogy leszálljak az ágyról. Baromira fájt, jobban, mint az első szülésem. Ctg közben nagyon szenvedtem, és alig vártam, hogy vége legyen. Már tudom, hogy az első szülésnél még annyira dolgozott az adrenalin, hogy milyen lesz a szülés, most meg már tudtam, ezért is viseltem nehezebben a fájdalmat :D Vajúdás közben a nődokim kérdezte, hogy mikor jön a 3. baba? Közöltem vele, hogy soha többé nem szülök (ezt még párszor elmondtam, amíg még bírtam beszélni :D ) Hamar elérkeztünk a kitolásig,ha jól emlékszem olyan fél 4 után valamikor. Szóltak, hogy már nyomhatok, ha úgy érzem. Ki is használtam a helyzetet, próbáljunk meg ülve szülni. Na ez nagyon nem ment, inkább fekve, de így se nagyon haladtunk. Aztán mivel a doki meg a szülésznő erősködött, hogy próbáljak oldalt fekve nyomni, beadtam a derekam (Emi születésénél, hogy segítsük a tágulást, ebben a pózban kellett lennem és forogni jobbra-balra, és emlékeztem, hogy baromira fájt), na akkor viszont olyan tolófájásaim lettek, mint még soha. Akkor meg már vissza kellett tartanom, hogy sikerüljön megóvni a gátamat (itt már könyörögtem a gátmetszésért, de nem támogatták az ötletem szerencsére). Éééés eljött az a pillanat, mikor nyomhattam egy nagyot végre, és ki is bújt Kristóf buksija, amit jól meg is simiztem, aztán még egy nyomás és 4:07-kor már rám is tették a kisfiunkat. Végtelen öröm, csak öleltem a meleg kis testét, azonnal meg is nyugodott a kicsikém. Gyorsan megszületett a lepény is, aztán átnéztek belül, mert mintha valami olyasmit hallottam volna fél füllel, hogy sérült(?) a lepény, ez picit kellemetlen volt, de mire végeztünk, vissza is kaptam a kismanót, aki azonnal rámcuppant. Ekkor befutott apuka is, és 6-ig együtt voltunk hármasban. Csodálatos szülés volt, fájdalmas, de nagyon szép emlék :) 

2016. szeptember 9., péntek

K.

5 éve, augusztus 6-án ünnepeltem a 21. szülinapomat. Akkor ismertem meg Őt. A buli után még reggel 7-ig beszélgettünk önfeledten. Már akkor is vicces fiú volt, egyszer csak megkérdezte tőlem, hogy felmegyek-e hozzá, én meg közöltem Vele, hogy biztos, hogy nem. Sóhajtott egy nagyot és csak ennyit mondott: hála a jó égnek, majd vigyorgott. 
5 év telt el azóta és bebizonyosodott, hogy jók vagyunk együtt, nagyon jók. Nem csupán a szerelmem, hanem a társam, a cinkosom, a szövetségesem. Pedig nem jósoltak nekünk sok időt, tekintve, hogy 18 év van közöttünk, de mi hittünk egymásban, és ez volt a legjobb, amit tehettünk. Nem vagyunk tökéletesek, de egymást nagyon jól kiegészítjük. És hangosak is vagyunk, mint egy igazi olasz család, mert azonnal ki kell mondanunk, ha valami nem tetszik, de fél óra múlva már a vitára sem emlékszünk. 
Egy előző csúnyán végződő kapcsolat miatt nem tudtam bízni, hihetetlenül féltékeny voltam és tudni akartam mindenről. De Ő türelmes volt, és csak mosolygott a dilijeimen, de túl vagyok rajta és benne meg tudok bízni benne. 
Aztán meghoztuk a döntést, amivel egy életre összekötöttük a sorsunkat, de ugye ez sem volt zökkenőmentes. De mellettem állt végig és megtette, amit tudott minden téren. Mikor megszületett Emese, nagyon sokáig kételkedtem. Tudtam, hogy K.nagyon szereti, de annak ellenére, hogy megmondta, hogy ő még annyira nem tud vele mit kezdeni azon kívül, hogy megcsinálja a tápszert, megeteti és szerelmesen néz rá, ezt nem tudtam elhinni. Hihetetlenül túltengtek bennem a hormonok, ami nem igazán segített és úgy éreztem, hogy cserben hagyott. Aztán Emese kimondta azt, hogy apa, majd jöttek az ölelgetések, az összebújások és apa kicsi lánya elmondta az apukájának, hogy mennyire szereti. Ezzel párhuzamosan csodálatos volt látni, hogy azok az Emese körüli teendők, amik eddig szimpla feladatot jelentettek K-nak, fokozatosan átalakultak szeretetteli közös időtöltésekké. Már szívesen viszi le a játszótérre, kéri, hogy menjen vele vásárolni, ugrásra készen várja a másik szobában, hogy Emese szóljon neki altatáskor, hogy jöjjön, várja, hogy legyen valami programom, hogy apa-lánya napot tarthassanak. 

Így már nem félek, mert nagyon jó apa és nagyon jó férj is. És tudom, hogy idő kell majd Neki, de a kisfiúnknak is szerető, gondoskodó apukája lesz.

2016. szeptember 6., kedd

Hogy a macska rúgja meg :)

Eljött az az idő, mikor nagyon meg kell gondolnunk, hogy mit mondunk Emese előtt. Valakitől hallotta azt a csodálatos kifejezést, hogy bassza meg. Valamelyik nap éppen nagy munkában volt, és valami nem sikerült, ekkor hangzott el először. A szemeim kikerekedtek, alig tudtam megszólalni, de gyorsan magamhoz tértem és elmagyaráztam a kisasszonynak, hogy ezt nem mondjuk, nagyon csúnya beszéd ez kérem szépen. A következő pár napban még hallottuk tőle néhányszor, volt, hogy szimplán figyelmen kívül hagytuk, de nem segített. Öröm az ürömben, hogy legalább helyesen használja, pl. mikor megbotlik, vagy ledől a nehezen felépített vár és olyan szépen ki tudja mondani, hogy K-val titokban mindig jókat nevetünk rajta. Na és akkor tegnap este megint meghallottam. Közöltem vele, hogy nagyon szomorú vagyok, hogy megint ezt mondta és hívjuk fel apát, mondja el neki, hogy mi történt, Nézett rám a hatalmas kék, bűnbánó szemeivel, és hívtam is apát, aki sajna nem tudta felvenni. Aztán jött a hízelgés, bájosan nézés puszikkal megspékelve, majd megkérdezte: "anya, megnyugodtál?" Most komolyan ezt kérdezte tőlem a 27 hónapos lányom? :) Egyszerűen imádjuk, és olyan jó, hogy az apukája szemében is a végtelen szeretetet látom, ha ránéz Emesére, de már az is elég, ha csak beszélünk róla.

Most altatásnál meg olyan cuki volt, a tesójának is jó éjszakát kívánt :) 

2016. szeptember 5., hétfő

A 27 hónapos és a 19 hetes

Ma voltunk a 2. genetikai uh-n, és szerencsére minden rendben a babánkkal. Most harmadjára mondták, hogy kisfiú, amit már az elejétől éreztem. K. egy picit csalódott volt, mikor a 13. héten megtudtuk, mivel ő még egy kis hercegnőt szeretett volna. Szerencsére 1 nap alatt megemésztette és azóta is boldogan mondogatja, hogy lesz egy kisfia is. Mindkét gyermekünk produkálta magát a vizsgálat alatt, kisfiúnktól kaptunk egy édes mosolyt, amit sikerült megörökíteni, a kisasszony pedig folyamatosan konzultált a dokival, hogy mit művel a tesójával és az anyukájával. A vizsgálat után megkérdezte, hogy "meggyógyult tesóm?" (dokit a betegségekkel/szurival köti össze), majd elköszönésnél: "szia, jövünk máskor is" mondattal kitáncolt a vizsgálóból. Igazi cserfes kislány, be nem áll a szája, és ezt mi annyira élvezzük.

Októberben kezdjük a bölcsis beszoktatást, várom is és rettegek is egyszerre, egyrészt tudom, hogy én már kevés vagyok neki, és nagyon igényli a társaságot, másrészt meg már a gondolattól is egy merő görcs leszek, hogy a kicsi lánykámról más fog gondoskodni napi 8 órán keresztül. Viszont egy pozitívum, hogy a gondozónénik  szimpik mindhármónknak. Mikor voltak családlátogatáson, Buni úgy viselkedett velük, mintha már régóta ismerné őket, beszélgetett velük, énekelt, végig produkálta magát. Olyan jó lenne, ha jól érezné ott magát.

Voltunk még egy utolsó mininyaraláson a Balatonnál is apummal meg húgommal, de a szállás, amit foglaltam, borzasztó volt. Penészes volt mindkét szoba fürdője, úgyhogy el is jöttünk. Mivel augusztus utolsó hétvégéje volt, 0 esélyünk volt új szállást találni. Olyan 3 óránkba került, míg Veszprémben találtunk egy hotelt, ami nagyon jó választásnak bizonyult. Pláne, hogy nekem és Buninak túl hideg lett volna a Balaton, így viszont a wellnessben tudtunk fürdeni, és ami a legjobb, senki sem volt rajtunk kívül. Voltunk az állatkertben is, de ezt a programot egy ideig jegeljük, mert egyedül a tengerimalacok, fókák, pingvinek és a bárányok érdekelték Emesét, utóbbiakat még meg is simogatta (mind a min. 20 állatot), és leginkább a játszótér kötötte le.


2016. július 10., vasárnap

Hova tűnt az a kicsi csomag, akit hazahoztunk a kórházból? Az idő csak rohan, mi meg alig bírunk vele lépést tartani. A csöpp kis babánk május 28-án 2 éves lett. Azóta is emlegeti a Bogyó és Babócás csokitortákat, a gyertyákat és a meglepiket. Már 14 kg és 94 cm. Mondatokban beszél, olyanokra figyelmeztet, hogy idézem Anya ne nyúlj hozzá, nagyon veszélyes (apa parfümjére éppen). Vagy mikor megyünk a boltba és jön egy autó, megfogja a kezem, félrehúz két parkoló autó közé, és szól, hogy autó jön. Imádjuk és élvezzük minden pillanatát, ahogy töri a kis fejét, ahogy próbálja kifejezni magát, ahogy odajön és megölel, ahogy beszélgetünk, hogy egész nap mosolyog, fel sem lehet sorolni...  Nagyon szerencsések vagyunk Vele, a dackorszak eddig elkerült minket (gyorsan le is kopogom), szinte mindent meg lehet vele beszélni, persze van benne akarat, de ennek meg kifejezetten örülök, és élvezem is, ahogy harcol az akaratáért, nagyon cukker olyankor. Vannak szokásai, amik nagyon fontosak neki, pl. az esti rituálé, amikor a fürdés után fogmosás közben a finger songot kell énekelni, utána a szobájában a párnája mellé kell készíteni a tejcsit, a vizes cumit és Benőt, majd a "vijágos tajómmal" kell betakargatni. Az altatást mindig én kezdem, addig K a másik szobában indulásra készen vár, hogy hívja a kislánya. Ilyenkor én ki vagyok parancsolva a szobából, és apukájával alszik el, aki persze olvadozik. 
Egy kis füzetbe írom a vicces beszólásait, már amikor sikerül, és ezeknek egy külön posztot szánok.

Éééés kisbabát várunk :) Ma vagyok 11 hetes, és 27-én megyünk genetikai uh-ra, remélem minden rendben lesz! :)))

2016. január 12., kedd

Karácsony, Szilveszter, 19 hónapos, tarara

Az ünnepek szerencsére nagyon jól teltek, a fát már 22-én este feldíszítettük K-val, másnap volt is nagy meglepetés. Buninak nagyon tetszett a fa, de annak ellenére, hogy felraktuk a komódra, a legalsó ágakon még így is elérte a lelógó díszeket. Azért nem 24-én díszítettünk, mert sajnos aznap K-nak dolgoznia kellett. Azt gondoltam, hogy nehezebb lesz az ünnepi menüt megcsinálni, de a francia- és burgonyasalit már előző nap megcsináltam, így aznapra maradt a halászlé, a rántott ponty és a töltött pulykamell. Szerencsére Buni csodálatos kiskukta, sózásban, borsozásban profi, páratlan ügyességgel keveri fel a tojást a panírhoz (jut eszembe, múltkor csináltunk tojásrántottát és maradt a konyhapulton egy kis cukros fahéj. Egyszer csak odanéztem, és a kisasszony már mondta is, hogy sóóóóó, és szakszerűen beletette a fahéjas cukrot tojásba). Nagyon jól sikerült az este, igazi meghitt este volt, Buncussal csinosan felöltöztünk, mire apa hazaért. Mikor a fa alá bekerültek az ajándékok, mondtuk, hogy melyik az övé, majd türelmetlenül elkezdte kicsomagolni. Két babát kapott, mindkettőhöz pólya, csörgő, ruha, cumik voltak, nagyon örült nekik. Egész este hurcolta magával őket, és egész hamar kisajátította a babák cumiját. Annyira fel volt pörögve, hogy este közel 2 óra volt, mire elaludt. Voltunk anyáéknál másnap, tőlük kapott a babákhoz babakocsit, amit azóta is imád. Na ekkor már a napközbeni alvást is kihagyta, csak a kocsiban aludt el, mikor mentünk haza. Még akkor is horkolt, mikor felhoztam, majd mikor letettem az ágyra, hogy leöltöztessem, hirtelen felpattant, kiment az előszobába, majd még egy órán keresztül tologatta a babakocsit. Másnap jött apum meg a húgom, apa csak 2 éjszakát tudott maradni a munka miatt, de húgom csak 30-án ment haza. Szilveszterkor kicsit féltünk, hogy majd félni fog a durrogtatástól, szerencsére alaptalanul. Buni ugyanis minden durranáskor kérte, hogy vegyem fel, és azonnal menjünk az ablakhoz tüzijátékot nézni. Idén még úgy döntöttünk, hogy a szokásos időben letesszük aludni, majd jövőre csinálunk neki kis itthoni bulit. Átaludta az éjféli nagy durrogtatásokat, így K-val az erkélyről 1-1 pohár pezsgővel köszöntöttük az új évet, bízva,hogy ez az év is legalább olyan jó lesz, mint az előző.  A lényeg, hogy a mi örökké mosolygó kislányunk imádta az egész ünnepi felfordulást.

Annyira, de annyira elkezdett fejlődni, és ezzel együtt egyre huncutabb. Van neki mindig kirakva valamilyen rágcsa, ha megkívánná. Na valamelyik nap éppen a konyhában voltunk, és kérdeztem tőle, hogy kaphatok-e én is. Erre fogta magát, berakta a sarokba a tálat, majd szemrebbenés nélkül azt mondta, hogy nincs. K-val köpni-nyelni nem tudtunk. Nyilván megbeszéltük vele, hogy ez nem volt szép dolog, de basszus, én nem gondoltam, hogy egy 1,5 éves már tud füllenteni.

Ma először elénekelte a hinta palintát, ami így hangzott: hinta hinta hinta hinta du (duna) du du du zsupp, és még a ritmus is rendben volt. Már kezd tőmondatokat mondani, pl. apa el, nincs (apa elment dolgozni, nincs itthon). Most abban a fázisban vagyunk, hogy rengeteg mondandója van, csak sajnos a szókincse még nem elég ehhez, pedig már rengeteget gyarapodott. Már telefonál papával, nagyival, dédivel, elkéri a telefont és a saját kis szókincsével beszél is velük, hihetetlenül cuki. Meg imádta a havat, már mikor az ablakból néztük, akkor odáig volt. Majd alvás után lementünk játszani, először fura volt neki, de mikor rajzoltam neki egy szívet a hóba, nagyon tetszett neki, és ő is rajzolt nekem. Mikor csináltam neki hógolyót, azonnal meg is nyalta, és egyből mondta, hogy fi fi (finom), aztán megbeszéltük persze, hogy nem kéne megenni. Kipróbálta a szánkót is, amitől először félt, majd a kis barátnőjével hajlandó volt felülni rá és nagyon élvezte. 

Írtam már arról,hogy Buni retteg a wc-től, a bilitől, és fogalmam sincs, hogy miért, viszont ma történt valami, ami talán magyarázatot ad. Engedtük a vizet, leöltöztettem a kisasszonyt és megkérdeztem, hogy kell-e pisilnie. Nyilván elkezdte rázni a fejét, hogy nem, de valamiért nagyon be akart mászni a vízbe, pityergett, pedig mondtam neki, hogy nem kell félnie, nem kell pisilnie, ha nem akar (mármint a wc-be), de csak nem nyugodott meg. Beültettem a kádba, de még mindig rettenetesen feszült volt, nem is értettem. Mondtam neki, hogy nincsen semmi baj, semmi olyasmit nem kell csinálnia, amit nem szeretne, de elkezdett terelni, hogy mossuk meg inkább a haját. Majd mikor felállt, hogy megmosakodjon, megint elkezdett sírni, meg pisilni, de csak piciket, mintha visszatartaná. Na és ekkor jött az ötlet, hogy lehet, hogy nem is magától a bilitől meg a wc-től fél, hanem a pisiléstől? Úgy értem nem akarja elveszíteni (mintha olvastam volna, hogy úgy tudnak hozzá ragaszkodni, mintha a részük lenne)? Teljesen tanácstalan vagyok, és a szívem szakad meg, hogy ettől retteg. Mindig jön velem, mikor megyek wc-re és még mondja is, hogy pisi. Már hónapok óta fél ettől, nem tudom, hogy segíthetnénk rajta. Valakinek valami ötlet?