K.

5 éve, augusztus 6-án ünnepeltem a 21. szülinapomat. Akkor ismertem meg Őt. A buli után még reggel 7-ig beszélgettünk önfeledten. Már akkor is vicces fiú volt, egyszer csak megkérdezte tőlem, hogy felmegyek-e hozzá, én meg közöltem Vele, hogy biztos, hogy nem. Sóhajtott egy nagyot és csak ennyit mondott: hála a jó égnek, majd vigyorgott. 

5 év telt el azóta és bebizonyosodott, hogy jók vagyunk együtt, nagyon jók. Nem csupán a szerelmem, hanem a társam, a cinkosom, a szövetségesem. Pedig nem jósoltak nekünk sok időt, tekintve, hogy 18 év van közöttünk, de mi hittünk egymásban, és ez volt a legjobb, amit tehettünk. Nem vagyunk tökéletesek, de egymást nagyon jól kiegészítjük. És hangosak is vagyunk, mint egy igazi olasz család, mert azonnal ki kell mondanunk, ha valami nem tetszik, de fél óra múlva már a vitára sem emlékszünk. 

Egy előző csúnyán végződő kapcsolat miatt nem tudtam bízni, hihetetlenül féltékeny voltam és tudni akartam mindenről. De Ő türelmes volt, és csak mosolygott a dilijeimen, de túl vagyok rajta és benne meg tudok bízni benne. 

Aztán meghoztuk a döntést, amivel egy életre összekötöttük a sorsunkat, de ugye ez sem volt zökkenőmentes. De mellettem állt végig és megtette, amit tudott minden téren. Mikor megszületett Emese, nagyon sokáig kételkedtem. Tudtam, hogy K.nagyon szereti, de annak ellenére, hogy megmondta, hogy ő még annyira nem tud vele mit kezdeni azon kívül, hogy megcsinálja a tápszert, megeteti és szerelmesen néz rá, ezt nem tudtam elhinni. Hihetetlenül túltengtek bennem a hormonok, ami nem igazán segített és úgy éreztem, hogy cserben hagyott. Aztán Emese kimondta azt, hogy apa, majd jöttek az ölelgetések, az összebújások és apa kicsi lánya elmondta az apukájának, hogy mennyire szereti. Ezzel párhuzamosan csodálatos volt látni, hogy azok az Emese körüli teendők, amik eddig szimpla feladatot jelentettek K-nak, fokozatosan átalakultak szeretetteli közös időtöltésekké. Már szívesen viszi le a játszótérre, kéri, hogy menjen vele vásárolni, ugrásra készen várja a másik szobában, hogy Emese szóljon neki altatáskor, hogy jöjjön, várja, hogy legyen valami programom, hogy apa-lánya napot tarthassanak. 

Így már nem félek, mert nagyon jó apa és nagyon jó férj is. És tudom, hogy idő kell majd Neki, de a kisfiúnknak is szerető, gondoskodó apukája lesz.

Hogy a macska rúgja meg :)

Eljött az az idő, mikor nagyon meg kell gondolnunk, hogy mit mondunk Emese előtt. Valakitől hallotta azt a csodálatos kifejezést, hogy bassza meg. Valamelyik nap éppen nagy munkában volt, és valami nem sikerült, ekkor hangzott el először. A szemeim kikerekedtek, alig tudtam megszólalni, de gyorsan magamhoz tértem és elmagyaráztam a kisasszonynak, hogy ezt nem mondjuk, nagyon csúnya beszéd ez kérem szépen. A következő pár napban még hallottuk tőle néhányszor, volt, hogy szimplán figyelmen kívül hagytuk, de nem segített. Öröm az ürömben, hogy legalább helyesen használja, pl. mikor megbotlik, vagy ledől a nehezen felépített vár és olyan szépen ki tudja mondani, hogy K-val titokban mindig jókat nevetünk rajta. Na és akkor tegnap este megint meghallottam. Közöltem vele, hogy nagyon szomorú vagyok, hogy megint ezt mondta és hívjuk fel apát, mondja el neki, hogy mi történt, Nézett rám a hatalmas kék, bűnbánó szemeivel, és hívtam is apát, aki sajna nem tudta felvenni. Aztán jött a hízelgés, bájosan nézés puszikkal megspékelve, majd megkérdezte: "anya, megnyugodtál?" Most komolyan ezt kérdezte tőlem a 27 hónapos lányom? :) Egyszerűen imádjuk, és olyan jó, hogy az apukája szemében is a végtelen szeretetet látom, ha ránéz Emesére, de már az is elég, ha csak beszélünk róla.

Most altatásnál meg olyan cuki volt, a tesójának is jó éjszakát kívánt :) 

A 27 hónapos és a 19 hetes

Ma voltunk a 2. genetikai uh-n, és szerencsére minden rendben a babánkkal. Most harmadjára mondták, hogy kisfiú, amit már az elejétől éreztem. K. egy picit csalódott volt, mikor a 13. héten megtudtuk, mivel ő még egy kis hercegnőt szeretett volna. Szerencsére 1 nap alatt megemésztette és azóta is boldogan mondogatja, hogy lesz egy kisfia is. Mindkét gyermekünk produkálta magát a vizsgálat alatt, kisfiúnktól kaptunk egy édes mosolyt, amit sikerült megörökíteni, a kisasszony pedig folyamatosan konzultált a dokival, hogy mit művel a tesójával és az anyukájával. A vizsgálat után megkérdezte, hogy "meggyógyult tesóm?" (dokit a betegségekkel/szurival köti össze), majd elköszönésnél: "szia, jövünk máskor is" mondattal kitáncolt a vizsgálóból. Igazi cserfes kislány, be nem áll a szája, és ezt mi annyira élvezzük.

Októberben kezdjük a bölcsis beszoktatást, várom is és rettegek is egyszerre, egyrészt tudom, hogy én már kevés vagyok neki, és nagyon igényli a társaságot, másrészt meg már a gondolattól is egy merő görcs leszek, hogy a kicsi lánykámról más fog gondoskodni napi 8 órán keresztül. Viszont egy pozitívum, hogy a gondozónénik  szimpik mindhármónknak. Mikor voltak családlátogatáson, Buni úgy viselkedett velük, mintha már régóta ismerné őket, beszélgetett velük, énekelt, végig produkálta magát. Olyan jó lenne, ha jól érezné ott magát.

Voltunk még egy utolsó mininyaraláson a Balatonnál is apummal meg húgommal, de a szállás, amit foglaltam, borzasztó volt. Penészes volt mindkét szoba fürdője, úgyhogy el is jöttünk. Mivel augusztus utolsó hétvégéje volt, 0 esélyünk volt új szállást találni. Olyan 3 óránkba került, míg Veszprémben találtunk egy hotelt, ami nagyon jó választásnak bizonyult. Pláne, hogy nekem és Buninak túl hideg lett volna a Balaton, így viszont a wellnessben tudtunk fürdeni, és ami a legjobb, senki sem volt rajtunk kívül. Voltunk az állatkertben is, de ezt a programot egy ideig jegeljük, mert egyedül a tengerimalacok, fókák, pingvinek és a bárányok érdekelték Emesét, utóbbiakat még meg is simogatta (mind a min. 20 állatot), és leginkább a játszótér kötötte le.