2015. május 31., vasárnap

Keresztelő

Nagyon jól sikerült szerencsére, elállt az eső is, mire odaértünk. Amitől a legjobban tartottam, az a szüleim viselkedése volt, de nagyon büszke vagyok rájuk, végre felnőttként viselkedtek, és nem volt konfliktus, beszólogatás, semmi. A legjobb persze az lenne, ha normálisan beszélni is tudnának egymással, de már az is nagy szó, hogy idáig eljutottunk. 
A keresztelő maga problémamentesen zajlott (eltekintve attól az apróságtól, hogy mivel mi K-val nem vagyunk igazán vallásosak, jól beégtünk, mikor kérdezte a pap, hogy mit kérünk a gyermekünknek. Mi elkezdtük sorolni, hogy egészséget, hosszú boldog életet. Ekkor a pap diszkréten odasúgta 3 méterről, hogy keresztséget,  viszont Buci egy tünemény volt, végig sétáltam vele, kacagott, be nem állt a szája, meg folyamatosan egy csengőt akart elcsenni. Még akkor sem sírt, mikor a fejét meglocsolták, ugyanúgy folytatta a kis felfedező körútját. 
Ezután a kibérelt teremben ettünk, jókat beszélgettünk, kicsit én is kikapcsolódhattam, mert az én csodás lánykám mindig sétált valakivel, néha odajött hozzánk is, de jól elvolt nélkülünk is. Volt két testőre, a két fiú uncsitesóm, akik 3 és 6 évesek. Folyamatosan Emese 1 méteres körzetében voltak, nagyon szívmelengető látvány volt.
Buncus komolyan mondom olyan csodásan viselkedett, hogy csak ámultunk. Kicsit féltem, hogy a sok ismeretlen és az idegen hely miatt el sem fog mozdulni mellőlem, és utálni fogja ezt az egészet, de nagyon kellemeset csalódtunk. Egy hiszti nélkül csinálta végig a napot, végig sétált, mosolygott, beszélgetett. Pedig reggel 7:45-kor ébresztettem, még relaxált egy 5 percet, majd reggepi, mosakodás, öltözködés után kb. 8:20-kor indultunk el a templomhoz és 2-kor indultunk csak el haza, bár akkor a kocsiban 3 perc alatt elaludt, itthon betettem az ágyába, és összesen 3 órát aludt. Azon csodálkozom, hogy egyáltalán ébren bírt maradni, bár volt, amikor már majdnem leragadt a szeme, de nem volt hajlandó aludni, és mosollyal az arcán, vidáman csinálta végig a napot. Mindenki mondta, hogy egy hangja sincs ennek a gyereknek, meg hogy milyan kis mosolygós. Büszkék vagyunk rá :-) 

Köszi Murphy

Ma van Emese keresztelője és szakad az eső...fuck. Komolyan nem hiszem el.

2015. május 28., csütörtök

Nagyon boldog első születésnapot drága Buncusunk!

Drága kislányom!

2013. szeptember 22-én, hajnalban teljesen megváltozott az életünk. Aznap jelent meg az a csodálatos második csík a teszten. Az elkövetkező 8 hónap tele volt izgalommal teli várakozással, aggodalommal, könnyekkel, amiket a szeretet és a hála szült. Megannyi este csak feküdtünk egymás mellett apukáddal, és próbáltuk elképzelni, hogy vajon milyen leszel, milyen érzés lesz szülőnek lenni, pedig már akkor is azok voltunk, már akkor is rajongásig szerettünk. Még mindig élesen bennem van az érzés, mikor először megéreztelek. El sem tudom mondani, milyen csodálatos érzés volt, remegtem a boldogságtól. Majd az első alkalom, mikor már apukád is érezhette, hogy bizony ez a kis pöttöm lányka, a mi kislányunk már itt van a pocakomban, az benne is megváltoztatott valamit. Ettől kezdve már ő is érezhetett Téged, mint egy kisgyerek, úgy várta, hogy az ő pici lánykája ismét odakucorodjon a tenyerébe. Mert bizony ezt csináltad, ha megérezted, hogy apukád a közelben van, azonnal elkezdtél mocorogni, tudtad, hogy éppen hol próbál érezni Téged és Te azonnal odanyomtad a kis popsidat. Ilyen boldogságban teltek a hónapok, és már alig vártuk, hogy láthassunk. Majd elérkezett az a gyönyörű május reggel, amikor megéreztem az első fájásokat. Kétség sem volt bennem, hogy bizony aznap már a karjaimban tarthatlak. Látnod kellett volna apukádat, szerintem még nálam is izgatottabb volt, már abban a percben el akart indulni a kórházba, mikor mondtam Neki, hogy ma randink van a szülőszobán kislányunkkal. Bennem földöntúli boldogság volt, izgalom, viszont a lelkemben teljes béke honolt. A születésed csodálatos élmény volt, még apukád is azonnal visszajött a szülőszobába (szegény az ajtó előtt hallgatózott, mert félt, hogy el fog ájulni), mikor hallotta, hogy felsírtál 14:40-kor. Először ráraktak a mellkasomra, én meg csak öleltelek, puszilgattalak és nem bírtam betelni veled. Majd mikor már bebugyoláltak, odaadtak apukád kezébe is, és láttam a szemében azt a szeretetet, csodálatot, amivel egy apa tud a lányára nézni. Ott és akkor mindketten visszavonhatatlanul odaadtuk Neked a szívünket. Olyan gyorsan eltelt ez az egy év és annyi minden történt ez idő alatt. Abból az apró újszülöttből egy kommunikatív, örökmozgó nagylány lett, aki már az érzéseit is ki tudja fejezni, és akinek mimden mosolya, puszija, ölelése kincset ér. Köszönjük, hogy vagy nekünk! Mindennél jobban szeretünk kicsikénk!

2015. május 25., hétfő

Létezik ennél nagyobb boldogság?

Ez a nap hihetetlen volt, csak kapkodtuk a fejünket. Hajnalban szokás szerint közénk jött Buncus aludni, és reggel puszikkal ébresztett minket. Eddig semmi különös, általában így szokott kezdődni a napunk. Majd egész nap ment az apukája után, de mindenhova árnyékként követte és puszikkal halmozta el. Mint aki érezte, hogy este csak kettesben leszünk. Persze K végtelenül élvezte a helyzetet, majd 4 körül fájó szívvel búcsút vett tőlünk. Ekkor jött a délutáni alvás, ami aránylag simán ment, majd mikor felébredt, megtörtént az, amiről hónapok óta csak álmodoztunk. Tehát ébredés után még a mi ágyunkra lepihentünk egy kicsit és Bucival 20 percig teljes nyugalomban, összebújva relaxáltunk. Közben még puszikat is kaptam, meg fogtuk egymás kezét és olyan csodálatos volt az egész, már csak K hiányzott, vele lett volna teljes a családi idill. Aztán még az esti fektetésnél az is történt, hogy a kiságyban felült a térdeire, és a rácsok között tátotta a száját, hogy puszit adjon. Utána megunta a kiságyas altatást, és kivettem a mi ágyunkra (ez a megunta annyit tesz, hogy elkezdte lebontania kiságyra rakott tartókat :D ) Majd mikor már a a nagy ágyon voltunk, úgy aludt el, hogy fogtuk egymás kezét, és közben simiztem a buksiját, majd mikor ezt megunta, lazán levette a kezem és befordult a fal felé. Mikor most este beszéltem K-val, hirtelen mindketten arra gondoltunk, hogy vajon Buci beteg, hogy ennyit relaxált velem, vagy front van, hogy ennyire bújós volt ma, mindenesetre teljes extázisban voltunk egész nap. Bárcsak-bárcsak sokszor csinálná még ezt :))))

2015. május 22., péntek

Nagylány

Buncus nagyon szereti a gyerekeket, az arca teljesen kivirul, ha meglát egy kisfiút vagy egy kislányt. Mikor sétálunk, többször előfordult már, hogy a szembe jövő gyerekkel, aki szintén az anyukája ölében volt, menet közben vigyorogtak egymásra, majd annyira nyújtózkodtak, hogy elérhették egymás kezét. Voltunk a játszótéren, és szerencsére nagyon normális anyukák voltak. Buci egyből kiszemelt magának egy kislányt, aki éppen motorozott, a kislány is kiszúrta őt magának, ödajött, és mindenáron meg akarta fogni Buci kezét, aki próbált kitérni, és a lábam mögé bújt. A kislány feladta, majd visszament motorozni. Ekkorra jött meg Buci bátorsága és odament a kislányhoz. Onnantól kezdve együtt mentünk kutyust nézni, hármasban sétálgattunk (Buci lakáson kívül még nem próbálkozik azzal, hogy elengedje a kezem, és úgy sétáljon). Odajött az anyukája, aki addig a kisebb gyermekét hintáztatta, és kérdezte, hogy én fogtam-e meg a lány kezét. Mondtam, hogy nem, gondolom azért fogta meg a kezem, mert Buci is úgy sétált, erre mondja az anyukája, hogy a lány oda se szokott menni a felnőttekhez, nemhogy megfogná a kezüket, ezért csodálkozott annyira. De nagyon édesek voltak ketten, ahogy játszottak a kutyussal, a kislány ölelgette Bucit, majdnem elolvadtam :)

Most éppen alszik, az előbb arra mentem be, hogy beszélt álmában, aztán vissza is aludt. Ja, meg mostanában mikor pukizik, utána azt mondja, hogy ááá, de úgy, mint a Stella artois reklámban :D Meg valamelyik nap vasaltam, és csak annyit vettem észre, hogy Buncus állva közlekedett. Már egyre többet próbál így közlekedni, de csakis akkor, ha megvan a cél, ahol megkapaszkodhat. Tegnap meg aludt K-val délután, természetesen a mi ágyunkban, majd mikor K már felkelt, nem tettük be a kiságyba, mert nem akartuk megzavarni. Persze a bébiőr be volt kapcsolva, hogy ha bármi mozgás van, azt halljuk, és nehogy megijedjen, plusz kb 10 percenként rá is néztünk. Erre hallottam egy kis motoszkálást, és mire a szobájához értem, már az ajtóban volt. El sem tudom mondani, mennyire büszkék voltunk rá: nem sírva ébredt, lemászott az ágyról és egy szó nélkül elindult hozzánk a másik szobába, drága nagylányunk :)

Úgy tűnik, hogy a több hónapja tartó pépeskaja problémánk is megoldódni látszik. Ugye eddig nem akarta elfogadni a pépeseket, egyáltalán semmit, amit kanállal kell enni. Néha volt egy kis reménysugár, de mindig hiszti volt, csapkodott, kiütötte a kezemből a kanalat. Odáig jutottunk, hogy valamelyik nap, szinte csak csipegetett a mi kajánkból (vagyis mi adagoltuk neki), de összességében alig evett valamit. Már tényleg nem tudtam mit csinálni, úgyhogy végigcsináltunk egy kajálást hisztivel (a hisztihez ki kell nyitni a száját és én akkor mindig tettem a szájába egy keveset). Borzasztó érzés volt, de úgy tűnik, ezt az egy alkalom kellett ahhoz, hogy végre boldogan egyen. Azóta imádom etetni, ő is boldog, meg is tapsoltatja magát közben, sőőőt már este pancsi előtt is hajlandó kanalasat enni, amit álmomban sem gondoltam volna. Már olyan szinten el voltam keseredve, hogy láttam magam előtt a tinédzser lányomat, aki este már nek kér puszit, csak tápszert :D Már csak annyi kéne, hogy éjszaka ne keljen enni kétszer, meg hogy leszokjon arról, hogy csak vízzel tud elaludni (olyan neki a vizescumi, mint más gyereknek a játszócumi), de ez legyen a legnagyobb bajunk.  

2015. május 15., péntek

Ennek a lánynak van humorérzéke

Tanítgatjuk neki, hogy hol van a szemünk, orrunk, szánk, fülünk, kezünk, lábunk, stb. A szemet és a szájat még keveri néha, a lábat tanulta meg először, a zokniját és a cipőjét mindig megpróbálja maga felvenni. Jelenpeg a lámpa a kedvenc, meg a fák, ezzekkel bármikor le lehet venni a lábairól. Na de valamelyik nap megkérdeztük, hogy hol a haja, amit ügyesen meg is mutatott. Aztán az enyémet is, majd megkérdeztük, hol van apa haja. Erre Buncus felhúzta az apja pólóját, és megmutatta a hasán a szőrt. Annyira nevettünk, szegény lány, meg nem értette a reakciónkat, de azért ő is elkezdett nevetni :-D 

Ma voltunk vásárolgatni, és egy angyal volt. Nem sírt a kocsiülésben, a bevásárlóközpontot is jól bírta, bár az egyik boltban folyamatosan be akart osonni a raktárba, de nem hisztizett. Mikor hazaértünk, K rámnézett aggódva és megkérdezte, hogy lehet beteg a gyerek? De nem gondolnám, mert akkor nem rohangált volna visítva-nevetve a gyerekek után. Apropó gyerekek... Buci imádja őket. Tegnap elmentünk K-ért a munkahelyére és volt ott egy kisfiú és egy kislány, akik kb 5-7 évesek lehettek. Az egy dolog, hogy visítva rohant hozzájuk, de amikor a gyerekek elkezdték simogatni, hogy milyen aranyos baba, akkor Bucedlin látszott, hogy annyira boldog volt, fülig ért a szája és meg sem moccant. Beszéltük is utána K-val, hogy nincs is annál csodálatosabb, mikor boldognak látod a gyermekedet. Sírni tudtam volna örömömben, és mikor ránéztem K-ra, láttam, hogy ő is ugyanezt érzi. 

Vettünk a nagylánynak napszemüveget is, aztán most próbálom hozzászoktatni. Anno a szemész mondta, hogy mindenképpen kell neki, mert nagyon világos a szeme, és így nagyon érzékeny a fényre. Az első reakciója az volt, hogy lerántotta a fejéről. Azóta annyi javulás van, hogy ha sikerül elvonni a figyelmét, akkor egy időre elfelejti és nem veszi le. Aztán tegnap azt csináltuk, hogy elmentünk sétálni, én is felvettem a napszemüveget (a jó példa megvolt), így valamennyire ő is kibírta. Ha szembejött velünk valaki napszemüvegben, akkor egyből vigyorgott, rámutatott és integetett az illetőnek. Lassacskán csak megszokja majd.

A betegségen is túl vagyunk szerencsére, még vasárnap reggel 39,2 volt a láza, aztán délutánra le is ment teljesen, majd jöttek a pöttyök, amik 3 nap alatt el is tűntek. Azért az nagyon megkönnyítette a dolgunkat, hogy nem viselte meg annyira a betegség, csak egy kicsit volt hisztisebb, bár így is szörnyű érzés volt érezni a forró kis testét, ahogy a láz dolgozott benne. De az a lényeg, hogy túl vagyunk rajta. 

Elég mozgalmasak most a napjaink, lassan itt az első szülinap, utána keresztelő, szóval nem unatkozunk. És június 13-án lesz az esküvőnk :-) Nem akarunk nagy felhajtást, így csak két tanú lesz rajtunk kívül, meg természetesen Buci. Ma megvettem a ruhámat is, ami cselesen eltakarja még azt a kis felesleget a pocakomon, így már csak a cipő van hátra.








2015. május 7., csütörtök

Sajnos nem ment le a láza tartósan, csak 1-2 órára. Borzalmas éjszakánk volt, hajnal négyig szintealig aludtunk, mert folyamatosan felsírt, utána meg már szerintem nagyon kimerült lehetett, így egy keveset azért tudtunk aludni. Ma végig lázas volt, sajnos dokink szabin, ismeretlenhez meg csak ha már tényleg szükséges. A bizalmam teljesen elveszítettem az orvosokban, nem szeretnék olyan dokival találkozni, aki egyből, indokolatlanul is antibiotikummal tömné. Nyilván, ha holnap is lázas lesz,  elviszem, nem kockáztatok hétvége előtt. Bár van egy olyan érzésem, hogy ez a 3 napos láz, mert semmi más tünete sincs a lázon kívül, ami 38,5 és 39 között mozog. Édes pici kislányom, a szívünk szakad meg érte, a legutálatosabb dolog így látni a gyermekedet. Szerencsére csak egy kicsit volt nyűgibb, de ezt leszámítva játszott szinte egész nap. Az evés picit nehezebben ment, meg elég keveset is evett, viszont főztem neki húslevest, ami az egyik kedvence, na az ellen nem volt semmi ellenvetése :-) 

2015. május 6., szerda

Első láz :-(

Bucilány ma estére sajnos belázasodott. 38,6 volt a hőmérséklete negyed 8-kor, adtam neki nurofent, de egy óra múlva még semmit nem ment le. Most mértem, szerencsére már csak 37,9 volt. Nem hiszem, hogy sokat fogok aludni éjszaka, nehogy ne vegyem észre, ha felszökne a láza (ez nagy parám). Egyébként ha nem lett volna forró a gyerek, észre sem vettük volna, hogy lázas. Nem volt egyáltalán levert, nem hisztizett, hanem mászkált, játszott, hangosan nevetett, egyedül a szemén lehet látni, hogy valami nincs rendben. Remélem, ennyivel megúsztuk.

2015. május 2., szombat

11 hónapos - folytatás

Szóval a mi nem is olyan pöttöm lánykánk betöltötte a 11 hónapot.

Súly: 11,6 kg
magasság: 80 cm
pelus: most használjuk az utolsó 5-ös pelenkát
fogak: pár napja észrevettem, hogy kibújt az 5.(bal felső kettes), és már aznap látszott az íny alatt a jobb felső kettes is, de ma sajnos nem engedte megnézni, viszont hajlandó volt kanalasat enni, még a tejpépet is betolta ma este (de ezt is csak akkor, amikor K öntözte a szobában a virágot, amint kiment, mintha szájzárat kapott volna), amit fogzástól függetlenül nem volt hajlandó este soha megenni.

Már egyre többet próbál egyedül lépkedni, sokkal magabiztosabb. Eddig talán a legtöbb, amit megtett kb. 15 lépés volt, viszont menet közben ügyesen megáll és irányt vált. Hosszabb távra még azért nem merészkedik, mert fél, járás ügyben teljesen biztonsági játékos. Rengeteget vagyunk a levegőn, imád is kint lenni, ha már látja, hogy nyitom az ajtót, elkezd visítva ugrálni az ölemben. Mikor ki akar menni, vagy mutogat az ajtóra, vagy mutatja, hogy a lábára húzzam fel a cipőjét. Ha kérjük, akkor megmutatja a lábát, vagy az apujáét, és ha kérdezzük tőle, hogy hova kell felhúzni a zoknit, akkor odateszi a lábfejéhez és próbálja felhúzni.

Tegnap voltunk vadasparkban, ahol etettünk állatokat, Buci nagyon élvezte (kivéve a szemtelen, éhenkórász, böhöm kecskéket, tőlük sírva fakadt). Dobálta a baromfiknak a kukoricát, homokozott, kiabált a papagájoknak és folyamatosan be akart nyúlkálni, felébresztette a kisrókákat, nagyon szereti az állatokat. Ma is átmentünk anyuékhoz, annyira szeret ott lenni az udvaron, hogy a déli alvás is kimarad, enni sincs ideje, neki annyi dolga van. Két nap alatt rengeteget sétált, szinte egész nap meg sem állt. Már alig várjuk hogy végre jó meleg legyen és lehessen vele pancsolni. Imádja a vizet és szerintünk biztosan nagyon fogja élvezni, na meg egy kis szín is kéne neki, mire megyünk a tengerpartra, mert jelenleg még nagyon hófehérke. Vettünk neki uv szűrős pólót is, meg néztünk szemüveget, amit folyamatosan letépett magáról és a földhöz vágott (ha ideges, mindig földhöz vág valamit, és ehhez még mérges hangokat is ad ki).

 Az alvás a szokásos, éjfél és 4 körül ébred enni, 9-10 között alszik el, és reggel 8 körül ébred. 3 napja már az ágyában altatom, az első este volt egy kis hiszti, kb 10 perc, de nem volt keserves sírás, ma meg már egy hangja sem volt. Sajnos a fogzás nagyon megviselte most szegényt, ma reggel fél 7-kor ébredt, fájt neki a foga, nem is tudott visszaaludni. Kapott nurofent+tápszert, és utána elaludt köztünk a kis sajtkukac. Néha már az autós utazás is egy fokkal jobb, már nincs végig ordítás, van, hogy sikerül egy 20 perces utat is sírás nélkül abszolválni. Éppen ezért a horvát utazást úgy akarjuk időzíteni, hogy az alvásidejére essen, talán így könnyebb lesz.

Őnagysága egyre akaratosabb, saját véleménye van mindenről, ha valami nem az ő akarata szerint történik, akkor azonnal ellenállásba kezd. Szerencsére hamar el lehet terelni a figyelmét, de azért elég kellemetlen tud lenni, mikor nagy tömegben elkezd szirénázni (viccen kívül olyan hangot ad ki, mint egy sziréna), és ehhez teljesen komoly, rettenthetetlen fejet vág :)

Egy hete voltunk a gyerekorvosnál, aki mondta, hogy már nem nagyon kéne tápszert ennie Bucinak (WTF???). Ja, mert az egész úgy kezdődött, hogy előző nap telefonon írattam fel, és másnap közölte a betegfelvevő nő, hogy nem írtak fel, mert NEMRÉG írták fel az előző adagot. Na itt eldurrant az agyam, mivel mindig az utolsó doboznál szoktunk menni, és a gyereknek már csak egy adag tápszere volt. Megkérdeztem tőle, hogy mégis ezt hogy gondolták, erre mondja a nő, hogy ő nem tudja, mert nem ő volt tegnap, de nyugodjak meg, menjek haza és telefonálja 1 óra múlva (nyilván ott maradtam, recept nélkül nem voltam hajlandó elmenni), mert akkor rendel a doki. Közben K is találkozott a dokival, és megbeszéltél, hogy egyből fogad minket. Így is lett, felírt Sinlacot és tejpépet, azt mondta, hogy a tejpéppel át fogja aludni az éjszakát. Mondanom sem kell, nem így lett. Első nap el sem fogadta...Se kanállal, se cumiban, se pohárból, se szívószállal, sehogy. Másnap már cumiból sikerült, de 2,5 óra múlva megint éhes lett, ennyit a lassú felszívódásról. Ma fogadta el másodjára kanállal, de most kapott nurofent, mert nagyon be van durranva az ínye szegénynek. Meg még kétszer elfogadta az éjféli etetéskor, de akkor szerintem annyira kómazsák volt, hogy bármi lecsúszott volna.

Két hete elmentünk hármasban bevásárolni, utána meg kimentünk a Duna-partra fagyizni. Buncus persze éppen akkor aludt el, úgyhogy a karikás kendőben folytatta tovább az utat (ami így utólag nagyon megérte az árát, simán alszik benne, és ezerszer könnyebb cipelni is, elmenni ide-oda), fagyiztunk és fel is ébredt. Sétálgatott, vizslát kergetett, csigát gyűjtöttünk, még a vízbe is be akart gázolni egy kacsa miatt. Ja, és folyamatosan kiabált a kenus fiúknak,  Szombaton eljött hozzánk apu meg húgom. Itt is aludtak, úgyhogy mindketten kibabázhatták magukat. Elmentünk ebédelni, és a kisasszony egy 12 éves körüli fiúval játszott végig, így mi is tudtunk nyugodtan enni :D
Húgom, miután elmentek mondta, hogy ő úgy elfárad, de az a lényeg, hogy Buci jól érezte magát velük, még puszikat is kaptak, úgyhogy egy szavuk sem lehet. Mikor mentek el, Bucc már előre elkezdett integetni nekik, és azt is mondta, hogy pá. Már nem egész karral integet, hanem csak a kézfejével, de azzal random az utcán is bárkinek.

Múlt héten evett először fagyit is, citromot kóstoltattam vele, mert abban nincs tej. Fura fejeket vágott először, de nyitotta egyből a száját a következő falatért. Kapott saját tölcsért is, amit először elhajított, mikor meglátta a fagyimat, de utána ráérzett és el sem engedte. Előző hétvégén meg átmentünk anyuékhoz, ahol a kismajom teljesen lefárasztott mindenkit. Folyamatosan mehetnékje volt, és már a füvön is megtett kb 10 lépést egyedül. Meg a kerti csapnál a vödörben talált vizet, amivel azonnal játszani kezdett és csurom vizes lett. Gyors öltözés, majd újra próbálkozott, de addigra kiöntöttük a vizet, aminek nagyon nem örült és ennek hangot is adott. Nyáron valószínűleg sokat leszünk anyuéknál :)

Elérkezett a pakolós korszak is. A konyhában a legalsó fiókot napjában 30-szor pakolja ki, az első útja mindig oda vezet. De bárhol feltalálja magát :)