5 éve, augusztus 6-án ünnepeltem a 21. szülinapomat. Akkor ismertem meg Őt. A buli után még reggel 7-ig beszélgettünk önfeledten. Már akkor is vicces fiú volt, egyszer csak megkérdezte tőlem, hogy felmegyek-e hozzá, én meg közöltem Vele, hogy biztos, hogy nem. Sóhajtott egy nagyot és csak ennyit mondott: hála a jó égnek, majd vigyorgott.
5 év telt el azóta és bebizonyosodott, hogy jók vagyunk együtt, nagyon jók. Nem csupán a szerelmem, hanem a társam, a cinkosom, a szövetségesem. Pedig nem jósoltak nekünk sok időt, tekintve, hogy 18 év van közöttünk, de mi hittünk egymásban, és ez volt a legjobb, amit tehettünk. Nem vagyunk tökéletesek, de egymást nagyon jól kiegészítjük. És hangosak is vagyunk, mint egy igazi olasz család, mert azonnal ki kell mondanunk, ha valami nem tetszik, de fél óra múlva már a vitára sem emlékszünk.
Egy előző csúnyán végződő kapcsolat miatt nem tudtam bízni, hihetetlenül féltékeny voltam és tudni akartam mindenről. De Ő türelmes volt, és csak mosolygott a dilijeimen, de túl vagyok rajta és benne meg tudok bízni benne.
Aztán meghoztuk a döntést, amivel egy életre összekötöttük a sorsunkat, de ugye ez sem volt zökkenőmentes. De mellettem állt végig és megtette, amit tudott minden téren. Mikor megszületett Emese, nagyon sokáig kételkedtem. Tudtam, hogy K.nagyon szereti, de annak ellenére, hogy megmondta, hogy ő még annyira nem tud vele mit kezdeni azon kívül, hogy megcsinálja a tápszert, megeteti és szerelmesen néz rá, ezt nem tudtam elhinni. Hihetetlenül túltengtek bennem a hormonok, ami nem igazán segített és úgy éreztem, hogy cserben hagyott. Aztán Emese kimondta azt, hogy apa, majd jöttek az ölelgetések, az összebújások és apa kicsi lánya elmondta az apukájának, hogy mennyire szereti. Ezzel párhuzamosan csodálatos volt látni, hogy azok az Emese körüli teendők, amik eddig szimpla feladatot jelentettek K-nak, fokozatosan átalakultak szeretetteli közös időtöltésekké. Már szívesen viszi le a játszótérre, kéri, hogy menjen vele vásárolni, ugrásra készen várja a másik szobában, hogy Emese szóljon neki altatáskor, hogy jöjjön, várja, hogy legyen valami programom, hogy apa-lánya napot tarthassanak.
Így már nem félek, mert nagyon jó apa és nagyon jó férj is. És tudom, hogy idő kell majd Neki, de a kisfiúnknak is szerető, gondoskodó apukája lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése