2017.01.29. A második csodánk születése

Gondtalan és csodás várandósságon vagyunk túl. Ahogy közeledett január 29., a kiírás napja, egyre türelmetlenebbek voltunk. Aggódtam a szülés miatt, a nagylányom miatt, aki mindössze 2 és fél éves és még nem éjszakázott tőlem külön. A terv az volt, hogy mikor indulok a kórházba szülni, apu és tesóm indulnak hozzánk 200 km-ről. Szülés előtt pár nappal egyik este ketten voltunk otthon Emesével. Mikor lefeküdtem, jött pár fájás, nagyon fáradt voltam, és azt skandáltam, hogy ma nem akarok szülni, majd gyorsan elaludtam. Majd 29-én 0:03-kor éppen olvasgattam Emese mellett az ágyban, és jött egy fájás. Aztán 8 perc múlva még egy. Majd 10 perc múlva még egy. Fura érzésem volt, nem mertem elaludni. Gyorsan írtam húgomnak, hogy lehet vajúdok, maradjon már ébren velem egy kicsit. 11 perc múlva jött még egy fájás, a következő meg rá 2-4-6-4-2-1 percre. Mondtam,hogy gyorsan ébressze apunkat, aki szegény kikelt az ágyból és félálomban dobálta a táskába a cuccait. Felhívtam, hogy még várjunk picit, nem vagyok teljesen biztos benne, hogy én most szülni fogok. Ivott egy kávét és nem sokkal 1 után indultak. Közben én járkáltam, amire már K. is felkelt és mondta, hogy menjek aludni, késő van már. Mikor mondtam, hogy nem tudok, mert éppen vajúdok, akkor kipattant az ágyból, és izgult, hogy most mi lesz. Mondtam neki, hogy apuék már úton, nemsokára hívom a szülésznőt (én még ekkor sem voltam benne biztos, hogy ez már tényleg igazi vajúdás). Fél 2-kor felhívtam a szülésznőt, megbeszéltük, hogy fél 3-kor találkozunk a szülőszobán. A lánykánkat nem akartuk felébreszteni, ezért megbeszéltük, hogy akkor én taxival bemegyek, K. meg majd jön, ha megérkeztek apuék. Így is lett, 2-re jött is a taxi, adtam még egy puszit Emesének és elindultam. A sofőr nem kérdezett semmit, csak száguldott velem a kórház felé, majd mikor kiszálltam, vigyorogva sok szerencsét kívánt. 2:15-kor csengettem be, megvizsgáltak, bő 2-szűk 3 ujjnyi, akkor mehetünk is a szülőszobára. Szerencsére az megint kongott az ürességtől, mint anno Emi születésekor, így kértem, hogy ugyanabba a szobába mehessek, mint ahol a kislányunk született. Ekkor már megérkezett a szülésznőm is, aki hívta a nőgyógyászt. Nagyon meghitt volt az egész, félhomályban, teljes nyugalomban voltunk. A ctg után kérdezték, hogy szeretnék-e bemenni a kádba, de ahhoz sem volt erőm, hogy leszálljak az ágyról. Baromira fájt, jobban, mint az első szülésem. Ctg közben nagyon szenvedtem, és alig vártam, hogy vége legyen. Már tudom, hogy az első szülésnél még annyira dolgozott az adrenalin, hogy milyen lesz a szülés, most meg már tudtam, ezért is viseltem nehezebben a fájdalmat :D Vajúdás közben a nődokim kérdezte, hogy mikor jön a 3. baba? Közöltem vele, hogy soha többé nem szülök (ezt még párszor elmondtam, amíg még bírtam beszélni :D ) Hamar elérkeztünk a kitolásig,ha jól emlékszem olyan fél 4 után valamikor. Szóltak, hogy már nyomhatok, ha úgy érzem. Ki is használtam a helyzetet, próbáljunk meg ülve szülni. Na ez nagyon nem ment, inkább fekve, de így se nagyon haladtunk. Aztán mivel a doki meg a szülésznő erősködött, hogy próbáljak oldalt fekve nyomni, beadtam a derekam (Emi születésénél, hogy segítsük a tágulást, ebben a pózban kellett lennem és forogni jobbra-balra, és emlékeztem, hogy baromira fájt), na akkor viszont olyan tolófájásaim lettek, mint még soha. Akkor meg már vissza kellett tartanom, hogy sikerüljön megóvni a gátamat (itt már könyörögtem a gátmetszésért, de nem támogatták az ötletem szerencsére). Éééés eljött az a pillanat, mikor nyomhattam egy nagyot végre, és ki is bújt Kristóf buksija, amit jól meg is simiztem, aztán még egy nyomás és 4:07-kor már rám is tették a kisfiunkat. Végtelen öröm, csak öleltem a meleg kis testét, azonnal meg is nyugodott a kicsikém. Gyorsan megszületett a lepény is, aztán átnéztek belül, mert mintha valami olyasmit hallottam volna fél füllel, hogy sérült(?) a lepény, ez picit kellemetlen volt, de mire végeztünk, vissza is kaptam a kismanót, aki azonnal rámcuppant. Ekkor befutott apuka is, és 6-ig együtt voltunk hármasban. Csodálatos szülés volt, fájdalmas, de nagyon szép emlék :)