2016. szeptember 5., hétfő

A 27 hónapos és a 19 hetes

Ma voltunk a 2. genetikai uh-n, és szerencsére minden rendben a babánkkal. Most harmadjára mondták, hogy kisfiú, amit már az elejétől éreztem. K. egy picit csalódott volt, mikor a 13. héten megtudtuk, mivel ő még egy kis hercegnőt szeretett volna. Szerencsére 1 nap alatt megemésztette és azóta is boldogan mondogatja, hogy lesz egy kisfia is. Mindkét gyermekünk produkálta magát a vizsgálat alatt, kisfiúnktól kaptunk egy édes mosolyt, amit sikerült megörökíteni, a kisasszony pedig folyamatosan konzultált a dokival, hogy mit művel a tesójával és az anyukájával. A vizsgálat után megkérdezte, hogy "meggyógyult tesóm?" (dokit a betegségekkel/szurival köti össze), majd elköszönésnél: "szia, jövünk máskor is" mondattal kitáncolt a vizsgálóból. Igazi cserfes kislány, be nem áll a szája, és ezt mi annyira élvezzük.

Októberben kezdjük a bölcsis beszoktatást, várom is és rettegek is egyszerre, egyrészt tudom, hogy én már kevés vagyok neki, és nagyon igényli a társaságot, másrészt meg már a gondolattól is egy merő görcs leszek, hogy a kicsi lánykámról más fog gondoskodni napi 8 órán keresztül. Viszont egy pozitívum, hogy a gondozónénik  szimpik mindhármónknak. Mikor voltak családlátogatáson, Buni úgy viselkedett velük, mintha már régóta ismerné őket, beszélgetett velük, énekelt, végig produkálta magát. Olyan jó lenne, ha jól érezné ott magát.

Voltunk még egy utolsó mininyaraláson a Balatonnál is apummal meg húgommal, de a szállás, amit foglaltam, borzasztó volt. Penészes volt mindkét szoba fürdője, úgyhogy el is jöttünk. Mivel augusztus utolsó hétvégéje volt, 0 esélyünk volt új szállást találni. Olyan 3 óránkba került, míg Veszprémben találtunk egy hotelt, ami nagyon jó választásnak bizonyult. Pláne, hogy nekem és Buninak túl hideg lett volna a Balaton, így viszont a wellnessben tudtunk fürdeni, és ami a legjobb, senki sem volt rajtunk kívül. Voltunk az állatkertben is, de ezt a programot egy ideig jegeljük, mert egyedül a tengerimalacok, fókák, pingvinek és a bárányok érdekelték Emesét, utóbbiakat még meg is simogatta (mind a min. 20 állatot), és leginkább a játszótér kötötte le.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése