2014. november 24., hétfő

Fogzás? Hozzátáplálás? Időjárás?

Péntek és szombat éjszaka baromi rosszul aludt. Mikor átálltunk a 9 órás fekvésre, még az elején párszor felsírt, de aztán aludt szépen. Viszont ez a két nap valami katasztrófa volt. De nem csak az éjszakák, hanem a nappalok is. Éjszaka elég sokszor felsírt, K-nak át kellett költöznie hajnalban a másik szobába. Nem tudom még mindig, hogy mi lehetett, mert tegnap éjszaka már nyugodtan aludt. Lehet, hogy azért, mert beraktunk a szobájába hidegpárásítót, mert baromi száraz volt a levegő a konvektortól. De ez lehet, hogy csak véletlen egybeesés. Arra is gondoltam, hogy az almától fájhat a pocakja (tegnap már sütőtököt kapott, meg is lett reggelre a hatalmas eredménye:) ) De az is lehet, hogy a foga zavargatja, mert eléggé rágcsál minden kezébe kerülő dolgot, plusz tépkedi a fülét is. Közbejött a mozgásfejlődés is, úgyhogy alternatívák vannak, de baromi rossz, hogy nem tudom, hogy ténylegesen mi a gond, nem tudok neki segíteni, és a szívünk szakad meg, hogy szenved. Valószínűleg ezért volt az is, hogy nem bírta elviselni, ha legalább egyikőnk nem volt ott mellette. Ja, K nevetve megjegyezte tegnap reggel, hogy mekkora táskákat növesztettem a szemem alá, de azért még hozzátette, hogy feküdjek le nyugodtan, majd ő vigyáz addig Bucira.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése