Szerencsére csak 3 éjszakát kellett bent töltenünk Bucival, bár jobb volt, mint reméltem. A szülés utáni 2 órás meghitt családi ismerkedés végeztével átmentünk a gyermekágyas osztályra. Én toltam Bucit és meglepően jól éreztem magam. A csecsemősökhöz elvileg le kellett volna adni a kisasszonyt, de Eszti elintézte, hogy estig velem maradhasson. Kétágyas szobába kerültem, hála a szülésznőmnek egy tapasztalt, és végtelenül kedves anyuka mellé. K. felhozta a cuccaimat és még maradt egy picit, aztán elment nekem ennivalóért. Mikor Buci először sírt, azt sem tudtam, mit csináljak :) Szerencsére M., a szobatársam nagyon segítőkész volt. Visszaért K., kitoltam az ablakhoz Bucit és ott gyönyörködtünk benne. Csodaszép kislány, a szülés sem viselte meg nagyon (volt, aki azt hitte, hogy császárral született). Este még apu, meg a tesóm is meglátogattak, eljöttek 200 km-ről csak hogy láthassanak minket. Aztán olyan 8 körül indultak vissza, K. is ment haza, nagyon elfáradt Ő is. Bucit bevittem a csecsemősökhöz én meg mentem pihenni. Szerintem még annyira dolgozott bennem az adrenalin, hogy azért nem tudtam aludni sokat, na meg persze alig vártam, hogy reggel 6-kor mehessek az én kincsemért. Még akkor hatott a fájdalomcsillapító, így a gátam sem fájt. Bejöttek anyuék, a barátnőim, K. szinte egész nap ott volt. Az én szöszke kis bébim végigaludta a látogatásokat, az sem érdekelte, ha mellette 5-en ordítottak. 2-kor elmentünk fürdetni, egy kedves csecsemős megmutatott mindent. Este már édes-kettesben voltunk Bucival, nagy bánatomra M., a szobatárs hazament. Hajnal egykor véget ért az idill, tolókocsin betoltak egy 35 körüli nőt (ciki, de a nevét nem tudom), ezután meg Buci elkezdett vigasztalhatatlanul sírni, amit reggel 6-ig abba sem hagyott. Már mindent megpróbáltam, a csecsemősök is baromi rendesek voltak, mert egész éjszaka a nyakukra jártam, mégis mindig kedvesek voltak. Nagy nehezen elaludtunk végre, erre jött a vizit, de utána aludtunk is tovább. De ez a nő... Komolyan mondom, ha szombaton nem engedtek volna haza, tuti kiborított volna. Először is: folyamatosan beszélt, és úgy, mintha ismerném a családját, a barátait, az egész életét. Oké, hogy beszélgetek a szobatársammal, de neki 0-24 szófosása volt. Másrészt: eléggé bántóak a korom (23) miatt érezhető előítéletek. Mintha én nem lennék alkalmas az anyaságra. Vagy a másik kedvenc: biztosan véletlenül lettem terhes, az meg sem fordul bennük, hogy ennyi idősen tudatosan vállaltunk babát. Na ez a nőszemély is eléggé lekezelően beszélt velem, amíg meg nem látta K.-t (K. 41). Szerintem azt hitte, hogy mindketten kis tudatlan fiatalok vagyunk, mert utána már érezhetően másképp beszélt velem. Harmadrészt olyan megjegyzéseket tett, hogy az ő fiának kisebb a füle, mint Bucinak. Na ekkor elpattant valami, mert nyilván minden anyukának a saját gyermeke a legszebb, de ne hasonlítgassuk már össze őket... De legszebb öröm a káröröm: bejött a nődokink (neki is Szigeti drnő), és az én kis Bucimban gyönyörködött vagy 10 percig, hogy milyen szép baba, az ő fiára meg semmit sem mondott. Káröröm vol. 2: mióta betolták a szobába, többek között azt kellett hallgatnom, hogy ő mennyire büszke magára, milyen ügyesen szült. Na mikor bejött a drnő, jól letolta, hogy a szülésnél veszélyeztette a kicsit, meg már elég feszült volt a légkör a szülőszobában és hogy úgy kell szülni, mint ahogyan én szültem (ez nagyon jól esett, részben azért is, mert én úgy gondoltam, hogy biztos nagyon hisztisnek tűnhettem, mikor már harmadjára megkérdeztem, hogy sok van még hátra?)
Még aznap este (K. napjában többször is bejött) a nővérke megengedte, hogy K. adhasson egy puszit a kislányának, madarat lehetett volna fogatni vele. A Szent Imrében az a szokás, hogy csak egy üvegen keresztül láthatják még az apukák is a piciket.
Végre eljött a szombat. Bucit elvitték az oltásra és vettek tőle vért. Kicsit be volt sárgulva, és ettől függött a hazamenetelünk. Szerencsére határértéken belül volt, úgyhogy irány haza! K. már nagyon várta, hogy jöhessen. Még a kórházban vártunk közösen egy órát a zárómra, mert sajnos egy életmentő műtéten volt az összes orvos, de utána indultunk is haza, most már hármasban :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése