Áldott állapot

A terhességem összességében csodálatos volt, de a kisasszony gondoskodott róla, hogy már ekkor tanuljuk meg, mi is az az aggódás...

Első trimeszter

Miután megtudtam, hogy Buci 9 hónapra kibérelte a pocakomat, felhívtam a nőgyógyászomat (aki nem vállal terhesgondozást), hogy ez a helyzet, nézzük már meg, hogy minden rendben van-e. 5 hetesen voltam nála, jó helyen volt, minden ok. Na akkor keressünk nőgyógyászt. Egyik ismerősünk ajánlotta Szigeti Katalin doktornőt (nagyon jó választás volt :-) ) Hozzá a 8. héten mentem el, akkor már volt szívhang is szerencsére, madarat lehetett velünk fogatni. Megbeszéltük, hogy a 12. heti uh-t a MDK-ban csináltatjuk meg. Buci már akkor előrevetítette, hogy amíg a pocakban van, tessék őt hagyni békében fejlődni, ne is reméljük, hogy az együttműködés egy csöppnyi jelét is mutatja majd. Az első 10 percben aludt, majd mikor végre felébredt, úgy bepörgött, hogy alig lehetett lemérni. Viszont már akkor megmutatta, hogy a lába között bankkártyalehúzó van, Ő bizony kislány :-) (kislányt szerettünk volna mindketten) Szerencsésen eltelt a kritikus első harmad, de nálunk még csak most jött a feketeleves...

Második trimeszter

Kedden megvolt a genetikai uh, és azon a héten vasárnap reggel elkezdtem barnázni, persze Murphynek hála Szigeti drnő éppen szabadságon volt, szóval irány a kórház. Szegény K nagyon kiborult, nagyon féltett minket. Bent megvizsgáltak, az eredmény: a lepény elérte a méhszájat, enyhén felvált és egy haematoma keletkezett, szigorú pihenés. Este elkezdtem vérezni... Akkor én már zokogtam, annyira féltem, K. is teljesen padlóra került. Megvizsgáltak, kiderült, hogy a haematoma szerencsére felszívódott, a lepény visszatapadt, leírhatatlan boldogság. Szegény K.-hoz kimentem, majd megpusztult az aggodalomtól. Mikor mondtam neki, hogy minden ok, megnyugodhat, kijött rajta az egész napi para, és úgy zokogott, mint egy kisgyermek. Utána már szerencsére minden rendben volt. Először a 14. héten éreztem a buborékokat a pocakban, olyan izgatott és boldog voltam, teljesen biztos voltam benne, hogy Ő az. Alig vártam a következő bejelentkezését. Az első igazi kis rúgást december 23-án éreztem, csodálatos karácsonyi ajándék volt. K. csak a 23. hét környékén érezte először a kislányát, onnantól apa-lánya szerelem volt. Buci onnantól kezdve ha megérezte, hogy apa odatette a kezét ( a reakcióideje 3 perc volt), egyből a kezéhez bújt, apa rsze ilyenkor olvadozott :-). 

Harmadik trimeszter

Egyre nagyobb volt a pocakom, ami egyáltalán nem zavart semmiben. Ugyanúgy mászkáltam, takarítottam, egyáltalán nem volt teher. Buci már látványosan jelezte, hogy átvette az uralmat a hasam felett, a legédesebb szokása volt, hogy mikor K-val lepihentünk (én oldalt fekve úgy, hogy a pocakom K. Oldalához ért), Ő odadugdosta a kis popóját az apukájához. Egyszer annyira kidugdosta, hogy K. azt hitte, hogy a kezem van ott :-D. Már a 29. héten fejvégű volt és a 19. héttől nem volt hajlandó megmutatni azt az édes kis pofiját. Konkréten úgy helyezkedett, hogy alulra a fejecskéjét befúrta a lepénybe, ami mellső fali volt, maga mellé gyűjtötte a köldökzsinórt (végig paráztam, nehogy a nyakára tekeredjen, amire a drnő csak annyit mondott, hogy csak van annyi esze, hogy nem tekeri rá :-) ) és még a kezét is odahúzta, hogy nehogy véletlenül valamit megláthassunk. A 30. héten ismét emlékeztetett rá, hogy mostantól az egész életünk merő aggodalom lesz, ugyanis kicsit kevesebb volt a magzatvíz. De az én kicsi lányom szülés előttre ezt is megoldotta, a 36. héten már minden rendben volt. Majd jöttek az NST-k. Utáltam NST-re menni. Az első alkalommal ugyanis a kisasszony aludt az elfogyasztott cola, csoki, süti ellenére is. A szülésznő úgy átgyúrmázta a hasamat, hogy még 3 napig fájt, na ezek után nem engedtem neki, hogy hozzáérjen. Ezeket az apró kis parákat leszámítva a vége is nagyon jó volt, egyáltalán nem viseltek meg a frontok, nem volt se keményedésem, se jóslófájásom. Ja, és szülés előtt 3 nappal még tollasoztam K. legnagyobb örömére, és azt mondta, hogy úgy nézek ki, mint egy pattogó hordó. Ahogy közeledett a kiírás napja, egyre türelmetlenebbül vártuk, hogy végre a kezünkben tarthassuk a kis hercegnőnket... :-)