Nagyon jó volt, pedig féltünk tőle. Vajon hogy fogja bírni a kismanó a hosszú utat (800 km), az új környezetet, a tengert, az egészet? Jelentem, nagyon jól. Augusztus 9-én este fél 10-kor indultunk el. Előtte még húgommal elvittük sétálni a kicsilányt, hogy kellően elfáradjon, és tudjon aludni. Készítettem neki tápszert, meg bekészítettem minden fontos dolgot, ami kellhet útközben. A csomagjainkról nem is merek írni. Mondtam K-nak, hogy én szeretnék teljesen bepakolni, logisztikázni, úgyhogy ő csak rakja ki, hogy melyik pólóit szeretné hozni, a többit intézem. Még szerencse, hogy írtam listát, mert biztosan itthon hagytuk volna a cuccaink felét. Így is 2 nagy bőrönd, egy sporttáska és még 3 táska lett tele. K sokkot is kapott, és a cuccaink egy része, plusz a babakocsi már csak apuékhoz fért be :D Így indultunk el... Reggel fél 9 körül értünk oda, Buci az út nagy részét végigaludta, és figyeltünk arra is, hogy mikor ébren volt, és már látszott rajta, hogy kezd elege lenni, megálltunk, futkározott egy kicsit, majd mentünk tovább. Nagyon ügyes volt, csak egy pici sírás volt. A szállást ismertük, mivel 2 éve is ott szálltunk meg. Szerencsére a kisasszonynak sem volt ellenvetése. Mi 3 ágyas szobában voltunk, de az egyik ágyra kb csak pakoltunk, mivel nyilván együtt aludtunk a franciaágyon. Emese nagyon élvezte a tengert, a kavicsokat, a fagyizásokat, nem bántuk meg, hogy elmentünk. Valahogy mindig úgy alakult, hogy csak délután mentünk le a strandra, mert reggeli után (10 óra magasságában), még relaxáltunk egy kicsit, aztán mentünk csak fürdeni. Mivel Bucinak nagyon világos kék szeme van, szőkés-vöröses haja és világos bőre, ezért különösen ügyeltünk arra, hogy nehogy leégjen, ennek köszönhetően a gyereken nem látszik, hogy egy hétig a tengerparton volt. Szerencsére nem zavarta az uv-szűrős póló, mikor nagyon szikrázó napsütés volt, a folyamatos kenegetések, semmi. Mindenkivel barátkozott, odament, teli szájjal vigyorgott. Esténként lementünk vacsizni, az első este semmi gond nem volt, mert hamar el is aludt a babakocsiban, csak akkor volt egy kis sírás, mikor felébredt. Majd a második este katasztrófa, nem bírta a babakocsit, hatalmas sírás, majd utána is, mikor kivettem, fél óra volt, mire megnyugodott. Baromi lelkiismeretfurdalásom volt, soha többé nem fogok senkire sem hallgatni, ha úgy érzem, hogy az úgy nem jó. Mert megkaptam, hogy anyás a gyerek, mert csak az én kezemben volt hajlandó jönni, én hülye meg engedtem a nyomásnak, és hagytam, hogy papa tolja a babakocsiban, miközben a gyerek ordított. Na ezt soha többé. Olyan pipa voltam, kivettem Bucit, és nem érdekelt, hogy ki mit mond. Könyörgöm, ne várja már el senki egy picinyke gyerektől, hogy egy teljesen új környezetben ne legyen anyás. Meg amúgy is, azért vagyunk K-val, hogy ott legyünk, ha szüksége van ránk. Aztán még rá pár nappal azt is megkaptam, hogy mi csesztük el, hogy nem marad meg a babakocsiban. De ha egyszer nem szereti, akkor nem fogom ráerőltetni és kész. Másnap már valamennyivel egyszerűbb volt, mert el tudtam terelni a figyelmét a babakocsiban, meg rohangált is rengeteget, aztán elaludt. Ezek után már kb csak aludni ment a babakocsiba, nem is baj, mindenkivel ismerkedett, futott az idősebb fiúk után, kacérkodott mindenkivel, hihetetlen egy nőszemély :) Valamelyik este meg a vacsorára vártunk,és az étteremmel szemben volt egy fagyizó. Buci odament az apukájával, majd kapott egy fagyit,mert olyan aranyosan nézegette a gyümölcsöket és a fagyis néni teljesen el volt ájulva tőle. Majd a vacsora után a fagyis néni lányától is kapott egy újabb fagyit, mert őt is levette a lábáról :) Sajnos szombat estére megérkezett a vihar, úgyhogy a vasárnapot a szálláson töltöttük, csak este mentünk le hármasban sétálni egy kicsit. Hétfőn apuék már reggel elindultak haza, mi csak olyan fél 1 körül, mert azért Emesét sem akartuk az ágyból egyből a kocsiba ültetni, meg úgy voltunk vele, hogy arra a napra még ki van fizetve a szállás, ha esetleg délutánra úgy néz ki, hogy jobb idő lesz, akkor maradunk keddig. A hazautat is jól bírta a kisasszony, csak akkor volt egy kis sírás, mikor bedugultunk, vagy az eső miatt (amitől kb az utat sem lehetett látni) nem tudtunk azonnal megállni. Álomgyerek :)
Azért azt még mindenképpen le kell írnom, hogy K-nak nagyon jót tett ez az egy hét. Eddig is rajongásig imádta a lányát, de mióta hazajöttünk, sokkal jobban igényli, hogy játszanak együtt, sokkal türelmesebb is, úgy látszik, hogy ehhez teljesen ki kellett szakadnia a mókuskerékből. Kint is nagyon sokat foglalkozott Bucival,aki cserébe egész éjszaka az apukájához kucorodva aludt, és ezt a szokását máig is tartja. Azon szoktunk esténként nevetni K-val, hogy mikor lefekszünk, picit magam felé teszem Bucit, mert valljuk be, 50 cm nem igazán elegendő egy 190 cm magas embernek. Na, a pici lánykánk azzal a lendülettel vissza is gurul a kiskifli pozícióba és tüntetőlegesen még K-ra pakolja kezét-lábát, jelezvén, hogy őt onnan senki sem teheti odébb. Aztán persze K beletörődik helyzetébe, megpuszilgatja Bunit, és vigyorogva elalszik. Na, meg olyanokat is csinál azóta,hogy hazajöttünk (mármint K), hogy valamelyik este felsírt Buci, átrohant, hogy majd Ő megnézi, majd várom, de nem jön. Már átmentem, mert a bébiőrön nem volt semmi hang, erre látom, hogy ott fekszik Buci mellett és vigyorog. Majd felvilágosított, hogy azért nem jött (és nem is fog), mert Bucc úgy aludt el, hogy a kezére tette a kezét, és ő így nem tud eljönni, mert olyan jó érzés. Mi ez, ha nem szerelem? :)
Summa summarum jövőre is megyünk, ha minden jól megy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése