Ezelőtt mindig úgy fürdettük Bucit, hogy sok vízben lebegett és szó szerint relaxált (még a szemeit is becsukta, és mint egy kinyúlt béka, lebegett a víz tetején, halál cuki volt). Majd egy idő után elkezdte élvezni, rugdosott, csalimpált a kezeivel. Pár napra rá kipróbáltuk, hogy milyen lenne, ha annyi vizet engednénk, hogy ne kelljen tartani, ezáltal több mozgástere lehessen. Egy ideig ismerkedett az új helyzettel, majd hirtelen oldalra vágta a fejét és sikerült orrán-száján keresztül szívni be a vizet. Ettől kellőképpen meg is ijedt, úgyhogy utána a darabokra tört a vízzel kötött törékeny kis barátsága. Viszont ma (már előre féltem...) bejött K. is megnézni a Buci produkciós iroda mai műsorszámát (nálunk úgy működik a munkamegosztás, hogy amíg én Bucit előkészítem, K. megcsinálja a vizet, és amíg pancsolunk, addig ő megcsinálja a tápszert és elmosogat), és Buci elkezdett vigyorogni, dumálni, csapkodni. Mondtam is K-nak, hogy ezentúl neki is bent kell lennie, én ehhez egyedül kevés vagyok. Majd megint jött a mumus, megint oldalra vágta a fejét, el is szomorodtam, hogy eddig tartott a nagy öröm, ezek után a büdös életben nem fogja megkedvelni a fürdést, annyira szomorú lettem. De legnagyobb meglepetésünkre meg se kottyant neki, sőt annyira élvezte, folyamatosan csalimpált, rugdosta fel magát, és imádta, mikor visszacsúszott. Az sem zavarta, mikor az arcába csapta a vizet, akkora boldogság volt ezt látni, a szívünk túlcsordult a szeretettől, ekkora boldogság a mennyországban lehet csak :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése