2015. március 2., hétfő

Napi Buci

Az mi hős gyerekünk, aki nem fél még az orrszívózástól sem, és aki az esetek 98 %-ban csak porszívóval hajlandó elaludni, fél a porszívótól, na de nem ám a sajátjától (mert neki olyanja is van), hanem attól, amit rendeltetésszerűen használunk. Ma olyan keserves zokogásban tört ki, mikor 10 másodpercre kettesben hagytam a be nem kapcsolt porszívóval, hogy azt hittem, minimum leesett valahonnan és csúnyán összetörte magát. De nem, mikor visszaértem, csak ült és vigasztalhatatlanul sírt, majd egyből az ölemben keresett menedéket és úgy szorította a nyakam, mintha az élete múlna rajta. Így a béke és a lány lelki nyugalmának megőrzése érdekében vele a kezemben porszívóztam fel, bár mikor már csak a szobája volt hátra, már olyan merész lett, hogy az ágyra is leült. Egyedül.

Mostanában meg olyan zaklatottan szokott felébredni, pedig nem gondolom, hogy olyan impulzusok érnék napközben, amik ezeket kiválthatnák, sőt, inkább mosolygós, vigyori kislány a nap nagy részében. De szerencsére egy kis játék mindig segít a katasztrófán, ma is a délutáni alvás után 2 perccel már annyira nevetett, hogy elkezdett csuklani (ha nagyon jóízűen nevet, mindig elkezd csuklani szegény). Mert nagyon szeretünk olyat játszani, hogy én elbújok a takaró alá, ő meg megtalál és ez annyira vicces szokott lenni, hogy visítós röhögésbe torkollik.

Ja, meg folyton vitatkozunk, bár még elég gyér a szókincse, de mindig olyan változatos hangsúllyal tudja mondani, hogy Be! (ritkán de!), hogy úgyis nevetés lesz a vége, aztán jól el is felejti, hogy milyen tiltás ellen tiltakozott annyira. 

Meg imádjuk K-val, mikor hirtelen eszébe jut, hogy neki valami fontos dolga van, és trappolva négykézláb elsiet. Vagy ha valamelyikőnk kimegy a szobából, és becsukja maga mögött az ajtót (mert mondjuk olyan dolga van, amihez a kíváncsi Őbuciságának nem kéne asszisztálnia), persze a kisasszony egyből utánasiet, de amikor észreveszi, hogy ő innen most nem fog kijutni, olyankor leül és elkezd tapsikolni. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése