Annyira nagy már ez a lány, hihetetlenül gyorsan eltelt ez az idő, és mennyit változott már azóta, hogy hazahoztuk a kórházból. Akkor még igazából evett, aludt, álmában mosolygott, amitől menten elolvadtunk és néha azért picit sírdogált is, de csak éppen annyit, amennyit illik egy ekkora babának. Aztán hirtelen elkezdett rácsodálkozni a világra, mosolygott ránk egyre tudatosabban elkezdte használni a kezecskéit, észrevette, hogy azok hozzá tartoztak. Olyan édes volt, ahogy 10 centire tartotta a fejétől, forgatta, vizsgálgatta. Aztán úgy elsuhant az idő a fejünk felett, hogy időközben már annyi mindent megtanult, annyit nőtt... Mi K-val meg olyan szerelmesek vagyunk a mi kis Bucinkba, amilyet nem lehet addig elképzelni, amíg szülővé nem válik valaki :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése