Nagylány

Buncus nagyon szereti a gyerekeket, az arca teljesen kivirul, ha meglát egy kisfiút vagy egy kislányt. Mikor sétálunk, többször előfordult már, hogy a szembe jövő gyerekkel, aki szintén az anyukája ölében volt, menet közben vigyorogtak egymásra, majd annyira nyújtózkodtak, hogy elérhették egymás kezét. Voltunk a játszótéren, és szerencsére nagyon normális anyukák voltak. Buci egyből kiszemelt magának egy kislányt, aki éppen motorozott, a kislány is kiszúrta őt magának, ödajött, és mindenáron meg akarta fogni Buci kezét, aki próbált kitérni, és a lábam mögé bújt. A kislány feladta, majd visszament motorozni. Ekkorra jött meg Buci bátorsága és odament a kislányhoz. Onnantól kezdve együtt mentünk kutyust nézni, hármasban sétálgattunk (Buci lakáson kívül még nem próbálkozik azzal, hogy elengedje a kezem, és úgy sétáljon). Odajött az anyukája, aki addig a kisebb gyermekét hintáztatta, és kérdezte, hogy én fogtam-e meg a lány kezét. Mondtam, hogy nem, gondolom azért fogta meg a kezem, mert Buci is úgy sétált, erre mondja az anyukája, hogy a lány oda se szokott menni a felnőttekhez, nemhogy megfogná a kezüket, ezért csodálkozott annyira. De nagyon édesek voltak ketten, ahogy játszottak a kutyussal, a kislány ölelgette Bucit, majdnem elolvadtam :)

Most éppen alszik, az előbb arra mentem be, hogy beszélt álmában, aztán vissza is aludt. Ja, meg mostanában mikor pukizik, utána azt mondja, hogy ááá, de úgy, mint a Stella artois reklámban :D Meg valamelyik nap vasaltam, és csak annyit vettem észre, hogy Buncus állva közlekedett. Már egyre többet próbál így közlekedni, de csakis akkor, ha megvan a cél, ahol megkapaszkodhat. Tegnap meg aludt K-val délután, természetesen a mi ágyunkban, majd mikor K már felkelt, nem tettük be a kiságyba, mert nem akartuk megzavarni. Persze a bébiőr be volt kapcsolva, hogy ha bármi mozgás van, azt halljuk, és nehogy megijedjen, plusz kb 10 percenként rá is néztünk. Erre hallottam egy kis motoszkálást, és mire a szobájához értem, már az ajtóban volt. El sem tudom mondani, mennyire büszkék voltunk rá: nem sírva ébredt, lemászott az ágyról és egy szó nélkül elindult hozzánk a másik szobába, drága nagylányunk :)

Úgy tűnik, hogy a több hónapja tartó pépeskaja problémánk is megoldódni látszik. Ugye eddig nem akarta elfogadni a pépeseket, egyáltalán semmit, amit kanállal kell enni. Néha volt egy kis reménysugár, de mindig hiszti volt, csapkodott, kiütötte a kezemből a kanalat. Odáig jutottunk, hogy valamelyik nap, szinte csak csipegetett a mi kajánkból (vagyis mi adagoltuk neki), de összességében alig evett valamit. Már tényleg nem tudtam mit csinálni, úgyhogy végigcsináltunk egy kajálást hisztivel (a hisztihez ki kell nyitni a száját és én akkor mindig tettem a szájába egy keveset). Borzasztó érzés volt, de úgy tűnik, ezt az egy alkalom kellett ahhoz, hogy végre boldogan egyen. Azóta imádom etetni, ő is boldog, meg is tapsoltatja magát közben, sőőőt már este pancsi előtt is hajlandó kanalasat enni, amit álmomban sem gondoltam volna. Már olyan szinten el voltam keseredve, hogy láttam magam előtt a tinédzser lányomat, aki este már nek kér puszit, csak tápszert :D Már csak annyi kéne, hogy éjszaka ne keljen enni kétszer, meg hogy leszokjon arról, hogy csak vízzel tud elaludni (olyan neki a vizescumi, mint más gyereknek a játszócumi), de ez legyen a legnagyobb bajunk.