10 hónap - az első 2 számjegyű

Annyira vegyesek az érzéseim, valamikor azt érzem, hogy bárcsak már járna a Bucilány, kiabálna már nekünk, hogy anya!, apa!, folyamatosan duruzsoljon a fülünkbe, aztán meg eszembe jut, hogy te jó ég, még csak most hoztuk haza a kis csomagunkat, aki csak evett, aludt, figyelt a gyönyörű szemeivel és azért egy picit sírdogált is, most meg már ki sem látszik a zsiványságból, cinkosan vigyorog, vagy négykézláb trappol utánunk. Integet, puszit ad, ha úgy tartja kedve, visszabeszél, kiabál és édesen nyávog, mint egy kiscica, odabújik, hízeleg és teljesen elolvadunk. És ekkor észbekapok, hogy héééé, csak úgy repül az idő, valaki azonnal állítsa meg, vagy legalábbis lassítsa már le egy kicsit, mert nem bírunk lépést tartani, pedig minden perc drága kincs. 

Hihetetlen, hogy mennyire megváltozott az életünk, a kapcsolatunk, mióta Buci megszületett. Nyilván mindenki másképp éli ezt meg, de abban azért biztos vagyok, hogy a párunk ezen oldala valamennyire zsákbamacska addig, amíg meg nem születik a várva várt baba. Problémák, viták mindig is lesznek, de nagymamám (aki 40 évet élt boldog házasságban, papám 2003-mas halála óta is olyan szeretettel beszél róla, és még most is rengeteget sír a hiánya miatt) mindig azt mondja, hogy "kislányom, tálcsördülés nélkül nincs is igazi házasság", és Neki el is hiszem. Mindenkinek más a vérmérséklete, mi kicsit hevesebbek is vagyunk, leginkább egy olasz famíliához tudnám hasonlítani magunkat. Rengeteget csiszolódtunk az alatt a pár év alatt, mióta együtt vagyunk, és úgy gondolom, hogy főleg jó irányba. Azt is gondolom, hogy egy baba igazán próbára teszi a kapcsolatot, mert  a hirtelen jött felelősség, a kialvatlanság, a megváltozott életritmus, kevesebb idő egymásra, kevesebb kikapcsolódás (és ez csak a negatív oldala) igenis próbára teszi a kapcsolatot. Olvastam még a terhesség alatt valahol, hogy az első év a legnehezebb. Jelenleg, így közel az első szülinaphoz azt gondolom, hogy tényleg baromi nehéz volt. Egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen, hogy megérte, mert Bucinál csodálatosabb dolog a világon nincsen, és szerencsésnek mondhatom magunkat, mert jól vettük az akadályokat. Tudom, hogy én is rengetegszer voltam elviselhetetlen, K is nagyon sokszor volt az, de szeretjük, támogatjuk egymást mindenben, és nagyon fontos, hogy meg is tudjuk beszélni, ha problémánk van a másikkal. Summa summarum biztosan lesznek még köztünk összezördülések, lesznek hullámvölgyek is, de az élet úgy szép, ha zajlik :)

A lényeg, hogy Bucisztikus immáron 10 hónapos lett.

• magassága: már bejelöltem az ajtónál állva, ott 79 cm-t mértem, ami nem a legmegbízhatóbb adat, mivel ficánkának minden pillanatban valami iszonyatosan fontos dolga támad
• a helyzet hasonló a súlyával kapcsolatban is, kb. 11,1 kg-t nyom a kisasszony formás Buddha-pocakkal és baromi izmos végtagokkal, igazán helyes
• pelus: már az 5-öst használjuk egy ideje 
• fogak: 4 van Neki, de ha jól éreztem, már úton az 5.

Finommozgások terén elmondható, hogy nagyon ügyes. Biztosan van bennem elfogultság, de mikor arra képes, hogy egy hajszálamat észrevegye, minden gond nélkül felvegye a habtapiról és még hosszú percekig elbabráljon vele, akkor úgy érzem, teljesen kiérdemli. Imádja még a szöszöket is összeszedni, szerencsére csak ritkán érez késztetést arra, hogy meg is kóstolja őket, ellentétben a vezetékekkel. Nem tudom, hogy honnan ez a függőség, de ha meglát egy vezetéket, Neki azonnal oda kell menni és meg kell szerezni. Ilyenkor jön az a bizonyos Bucis terrorista fej, hatalmas elszántság, rendíthetetlen akarat, és még cselhez is képes folyamodni. Simán kihúzza a laptop töltőt, ha nem vagyunk elég figyelmesek, folyamatosan ellopkodja a telefonom fülhallgatóját (akkor is, ha éppen telefonálok, és még Ő van felháborodva), ja és párszor odatettem a füléhez, hogy hallja az apukáját, erre egy hete magától odatette a füléhez, mikor beszéltem K-val. Meg nyomkodja a távirányítót, amit következetesen a tv felé is tart. Már a formabedobóba is sikerül néha beletalálnia, annyira cuki, mikor koncentrál :) Meg már mutogat az ujjával is egy ideje, aztán közben elkalandozik, és elkezdi nézni az ujját.

Nagymozgások: azóta a két kis lépés óta már egyre többet próbál egyedül lépkedni, átkapaszkodik az ágyra a kiságytól (kb 80-100 cm), már ügyesen sétál úgy, hogy csak az egyik kezünket fogja és egyre többet áll magától, kapaszkodás nélkül. Múltkor meg kézenfogva végigmászkálta az egész játszóteret, ment a gyerekek után, nagyon érdekelte minden. Meg kergette a galambokat, simán legyalogolt (lesprintelt) kb. 50 métert. Voltunk a Kopaszin is hétvégén, és amíg ittunk egy kávét őnagysága nagyon szépen ült a mellettem lévő fotelben, olyan jól elvolt. Aztán megkergetett egy 4 év körüli kislányt is, aki szegény nagyon félt Bucitól. Egyik ismerősünkkel is találkoztunk, akiknek a babája 3 hónapos. Buccot le se lehetett vakarni a babáról, alig bírtam visszatartani. Aztán mikor mondtam neki, hogy nem nyomhatja ki a baba szemét, elkezdett hisztizni :D
Olyan 2 hete a ház előtt összefutottunk a szomszéd kislánnyal, aki egy évvel idősebb. Nagyon jól eljátszottak, Buci folyamatosan elcsente a kislány szitáját és diadalittasan elrohant vele. Van egy kutyusuk is, aki nagyon türelmes egy eb, a kisasszony meg is simogatta, egyáltalán nem félt tőle. Ha éppen nem a szitával kommandózott el, akkor a kutyát kergette, nagyon édes volt. Meg múltkor K elment venni kaját, mi kiszálltunk a kocsiból és mikor Bucedli meglátta az apukáját, sikongatva, fülig érő vigyorral rohant felé. Hihetetlen, mennyi szeretetet tud már most is adni és mennyire őszintén ki tudja fejezni az érzéseit. Meg a mi ügyes nagylányunk vére megtanult nem fejjel előre lemászni az ágyról, hanem az a nagy taktikája, hogy négykézláb elmászik az ágy széléhez, oldalra fordul és onnan kezd el letolatni, dagad a mellünk a büszkeségtől.

Beszéd
Imádjuk, mikor elalváskor még vagy 20 percig nyávogó hangon mondja a magáét, ilyenkor a legmenőbb a tetetete, dadada, bababa. Más babákkal ellentétben nem igazán használja a nemet, de a de-t annál inkább. Sőt ha tudja, hogy valamire majd azt fogjuk mondani, hogy nem, már miközben a tiltott dolog felé halad, hangosan elkezdi skandálni, hogy Dedededede!. Ja, meg már komoly párbeszédeket folytatunk le, de a saját részét lerendezi egy Ö-vel, de ezt olyan komoly fejjel szokta mondani, mintha ez ez egyetlen betű hatalmas jelentéssel bírna. Még a nagyi is mondta, hogy teljesen olyan, mintha beszélgetne velem. Meg mostanában olyan hörgő hangot ad ki, mint Darth Vader. Ez meg annyira tetszik Neki, hogy már hörögve röhög is, simán elmehetne egy ütősebb rock koncertre is.

Alvás
Na ez az, ami nem igazán változott. Az elaltatás továbbra is a porszívó+víz+Benő (alvómackó) hármassal megy csak és a mi ágyunkban alszik el. Ha a sajátjában próbálkozunk, annak visítva-nevetve ugrálás lesz a vége (kivéve, ha már annyira fáradt, hogy szó szerint elájul). De még így is általában 10-20 perc az altatás, amit K-val egyre jobban élvezünk. Ez alatt a 20 perc alatt olyan egyszemélyes kabarét nyom le, ide-oda dobálja a popsiját, közben énekel, néha felül, és vigyorog, utána meg eldől.

Továbbra is utálja a babakocsit, autósülést, bármit, amiben korlátozva van a mozgása. Ez alól kivétel a bevásárlókosár, amiben roppant büszkén tud ülni és a karikás kendő. Eddig szerencsére úgy tűnik, hogy szereti, már aludt is benne, és nekem is sokkal egyszerűbb. Olyan édesen elnézelődik benne, egy szava sincs, csak forog ide-oda.

A fürdést is szerencsére megszokta már, segít, mikor engedem a vizet (ő a minőségellenőr), meg vizes kézzel mindig jól megnyomkodja a mosógép gombjait...10 másodpercenként. Olyan aranyos, mikor ilyenkor mindig vigyorogva felnéz rám, hogy mit szólok hozzá, aztán folytatja tovább. Egyre különfélébb érzelmet ki tud már fejezni, a legújabb, hogy vakargatja a pocakját, mikor zavarba jön.

Valamelyik nap takarítás után a liberos zacskó a pelenkázón maradt pont úgy, hogy a rajta lévő baba Bucedli felé nézett. Pelenkázás közben egyszer csak elkezdett csacsogni a babával. Harmadik napra ez már hangos veszekedésbe torkollt, biztos megunta az egyoldalú társalgást, úgyhogy a gyermek lelki nyugalma érdekében liberobabyt likvidáltuk. A másik, hogy random dolgokon el tud kezdeni nevetni, mint pl. mondom neki, hogy egészségedre, jaj, meg még amire az életben nem gondolnánk.

Basszus mindig elhatározom, hogy gyakrabban fogok írni, meg legalább egy papírra lefirkantom, ha valami történés van, de úgy látszik ezen még javítani kell. Pedig mindig van valami, és tuti elfelejtettem már a nagy részét...