Mikor Muki 20 hónapos lett, elkezdtük a bölcsit. Sokat rágódtam, hogy vajon jól teszem-e, hogy ilyen picin beadom. Jöttek a pro és kontrák, de a mérleg serpenyője minden tekintetben affelé hajlott, hogy igen. Mivel nem szeretek senkitől sem függni, nem volt más választás sem, a gyes meg mint tudjuk, elég soványka összeg a megélhetéshez, plusz az önbizalmamnak is kellett, hogy ne csak anyaként érezhessem magam értékesnek. Tehát, Muki elkezdte a bölcsit októberben, én pedig januárban visszacsöppentem a felnőttek világába. Komolyan olyan érzés volt az első munkanap, mint az első nap az iskolában. Az eleje baromi nehéz volt, ráadásul Bubinak január végén kivették a manduláját is, Muki még cicizett, és előtte sosem volt tőlem éjszakára is távol. De nyilván a kislányom mellett volt a helyem a műtétkor. Ezen is túlestünk, a nagylány viszont benyelt valami vírust, ezért 3 hétig itthon volt. Mázli, hogy mikor már jobban volt, az apukáj 22 11a itthon tudott maradni vele. Kanyarodjunk vissza a munkához... Az első fél év az éjszakai maratoni cicezések, a korai kelés, a bizonyítani akarás miatt brutális volt. Néha legszívesebben csak lefeküdtem volna mozdulatlanul, és úgy maradtam volna egy teljes napig. Nyilván ezt nem lehetett. A kicsik is nehezen viselték, hogy sokat voltan távol, ezért bár cégen belül, de közelebbi helyre jöttem át. Nehéz volt az elválás, de megérte. Aztán akkortájt a kisfiam is leválasztotta magát, így az alvás is sokkal pihentetőbb lett. Nagyon jól belerázódtunk a mindennapokba, már Muki ovis, Bubi első osztályos, én meg csak kapkodom a fejem, hogy hova lett az a 2 kis csöppség, akik még csak most születtek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése